Magyar kamionstop a nemzeti ünnep hétvégéjén

Emlékeztetjük a tehergépjárművek üzembentartóit, hogy az előttünk álló ünnepi (hosszú) hétvégén Magyarországon a kamionstop két szakaszból áll majd; hétfőn napközben ugyanis nehéz-tehergépjárművekkel is lehet közlekedni. Az államhatártól a telephelyig való hazagurulás feltételeit lejjebb részletezzük.

Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési tilalma — mind belföldeseknek, mind pedig nemzetköziseknek — tehát a következők szerint alakul:


2013. augusztus 17. (szombat) 15:00 órától » augusztus 18. (vasárnap) 22:00 óráig

2013. augusztus 19. (hétfő) 22:00 órától » augusztus 20. (kedd) 22:00 óráig


HOGYAN LEHET HAZAGURULNI A TELEPHELYIG? A külföldről hazatérő nehéz-tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak” kamionstop ideje alatt is, de nem vehetik igénybe a 190/2008-as kormányrendelet 3. mellékletében felsorolt utakat.


KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet rögzíti, melyet megtalál honlapunk nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).

A kivételek nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. az ország egész területén közlekedhetnek kamionstop alatt (5. § 1. bek.).

Más, kivételes fuvarfeladatokat végző járművek (mint pl. a lakossági költöztetés, postai levél- és csomagszállítás, kulturális és sportrendezvények kiszolgálása stb.) júliusban és augusztusban szintén mentesülnek ugyan a kamionstop alól, de csak akkor, ha nem veszik igénybe a rendelet 3. mellékletében meghatározott útvonalakat (5. § 2. bek.).


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »
BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Teleki János Teleki János PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Teleki János Teleki János PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft.