Zárva a Hősök terének nagy buszparkolója

Fontos fejben tartaniuk az ünnepek alatt turistabuszokkal Budapesten közlekedő személyszállítóknak, hogy decemberben nem lehet parkolni a Műcsarnok mögötti 56-osok terén, mert a helyet karácsony közeledtével a gyermekek rendezvényközpontjának és a Mikulásgyárnak adták át. A parkoló januárban, a könnyűszerkezetes sátrak lebontása után nyit újra.

A nagy buszparkoló (annak 2011-es megnyitása óta) közkedvelt várakozóhelye lett mind a magyar, mind a külföldi turistabuszoknak; különösen, hogy ott egyszerre 24 nagy jármű tud zavartalanul várakozni. Kellemetlen ugyanakkor, hogy a parkolót mindig épp a legnevezetesebb fővárosi rendezvények alkalmával kénytelen lezárni a rendőrség, mert olyankor a látványosságok fő helyszíne is egyben az Andrássy út és a Hősök tere.


Mint december első napjaiban beszámoltunk róla: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) illetékese egyesületünk kérdésére válaszolva elmondta: a társaság a Damjanich utca és a Városligeti fasor közötti részt ajánlja a nagy parkoló lezárásának idejére. Bár meg lehet állni turistabusszal az Olof Palme sétányon is (a jégpálya felől), azonban ott a járművek csak az utasok be- és kiszállásának idejére várakozhatnak.

 

Persped Kft. Persped Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Ivanov György Ivanov György Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Végvári András Végvári András GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Csekő Gábor Csekő Gábor Persped Kft. Persped Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Ivanov György Ivanov György Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Végvári András Végvári András GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Csekő Gábor Csekő Gábor