Featured

Az MKFE vezetői eredményes tárgyalást folytattak Orbán Viktor miniszterelnökkel


Forrás: MTI Fotó Miniszterelnöki Sajtóiroda


Május 28-án Wáberer György, az MKFE elnöke, Áchim Mihály Miklós társelnök és Varga József elnökségi tag társaságában megbeszélést folytatott Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel a közúti fuvarozást érintő legfontosabb kérdésekről. A találkozóra Balatonvilágoson, a Waberer’s International Zrt. üdülőjének átadása alkalmából került sor.


A helyszínen megrendezett sajtótájékoztatón a megbeszélésekkel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: megegyeztek abban, hogy "nagyon sok mindent meg kell változtatni Magyarországon a logisztikai iparágat szabályozó rendeletek, törvények világában".  Közölte: abban is egyetértettek, hogy a szabályozásnak mi legyen az iránya, és abban is, hogy miután nemzetközi térben kell helytállni, ott kell versenyképesnek lenni, ezért az idő az egyik legfontosabb körülmény és faktor.

A miniszterelnök a tárgyalás eredményeként arról számolt be, hogy mindezek alapján arra jutottak, "pillanatok alatt" összeállítanak egy kétéves akciótervet, a logisztikai iparágban dolgozók - különösen is a fuvarozók képviselőivel -, megállapítják a legfontosabb teendőket, időhatárokat, és felelősöket rendelnek a munkához. "A következő két évben elvégezzük azt a munkát, ami ahhoz szükséges, hogy azt mondhassuk, hogy szabályozási, költségvetési, adó, díjtételek oldaláról Magyarország mindent megtett annak érdekében, hogy a fuvarozással, logisztikával foglalkozó cégek a most már egységes európai térben is versenyképesek legyenek".

 

Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Ivanov György Ivanov György Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. STV Kft. STV Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VERES Kft. VERES Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Ivanov György Ivanov György Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. STV Kft. STV Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VERES Kft. VERES Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft.