300 forint alá eshet az üzemanyag ára

Az OPEC múlt pénteki ülése után eladói nyomás alá került a nyersolaj árfolyama, amely így az elmúlt napokban 2009 óta nem látott szintre esett – írja a Portfolio.hu. A szakértők a közeljövőben a 30 dollár körüli hordónkénti olajárat sem tartják elképzelhetetlennek, ami akár 300 forint alatti üzemanyagárakat is jelenhet a hazai kutakon.

A hét eleji kereskedésben a februári szállítású Brent árfolyama több mint 5, a januári szállítású WTI árfolyama pedig közel 6 százalékkal esett. A Brent olaj árfolyama ezzel csaknem 7 éves mélypontra került.

Az ok a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének december 4-i ülése, ahol a felek a jelentős olajpiaci túlkínálat ellenére sem állapodtak meg új, alacsonyabb kitermelési kvótában. Közben az olajpiaci trendek sem túl biztatóak – legalábbis az olajexportáló országok szemszögéből –, hiszen az egyik nagy felhasználó, Kína gazdasága évről évre lassul, ugyanakkor az amerikai kitermelés nem csökken, sőt jövőre akár emelkedhet, s visszatért a piacra az atomprogramjának ügyében megállapodásra jutó Irán is.

A nyersolaj áresésével párhuzamosan csökken a finomított termékek ára is: a gázolaj és a benzin ára is csaknem 40 százalékkal esett a nyár eleji csúcsról. Mindezek tükrében a szakértők 30 dollár alatti nyersolaj árfolyamot prognosztizálnak, ami a hazai kutakon akár további 50 forintos csökkenést is eredményezhet az üzemanyagok literenkénti árában.

Forrás: portfolio.hu

http://usite.hu/x/15065


MKFE kommunikáció

FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Ivanov György Ivanov György Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. STV Kft. STV Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Kolesza György Kolesza György Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Lévai László Lévai László Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NTS Kft. NTS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Ivanov György Ivanov György Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. STV Kft. STV Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Kolesza György Kolesza György Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Lévai László Lévai László Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NTS Kft. NTS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft.