Indul az M4 gyorsforgalmi út bővítése

Heteken belül elindulhat az építkezés az M4 gyorsforgalmi út M0-Cegléd és Cegléd-Szolnok közötti szakaszain - közölte Bene Ildikó fideszes országgyűlési képviselő egy szerdai szolnoki sajtótájékoztatón.

A képviselő elmondta, hogy a Szolnok-Fegyvernek közötti szakasszal kapcsolatos, az építtetőkkel folyó egyeztetés és elszámolás folyamatban van. Ezt követően kezdődhet el a közbeszerzés és a műszaki tartalom meghatározása. Hangsúlyozta: nem autópálya, hanem négysávos autóút épül. A tervek szerint az építkezés idén, vagy 2017-ben elkezdődik, és 2019 végére készül el az új útszakasz.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) közölte, hogy az M4-es Szolnok és Budapest közötti szakaszán szeptemberben várható a terület átadása. Az abonyi elkerülő szakaszon gyorsforgalmi út épül, egy meglévő fél autópályát kell két sávval bővíteni - fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy az M4-es Szolnoktól keletre haladó szakaszáról folynak a tárgyalások. A jelenlegi információk szerint az érintett útszakaszon négysávos út és négysávos híd épül.

(Forrás: MTI)


MKFE kommunikáció

CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Lévai László Lévai László 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gál Sándor Gál Sándor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Lévai László Lévai László 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gál Sándor Gál Sándor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft.