Elindult a kormány társadalmi konzultációja a gyermekutaztatásra vonatkozó szabályok módosításáról

A kormány internetes társadalmi konzultációjának 3 kérdése a sofőrök egészségi állapotára, a gyermekeket szállító buszok műszaki állapotára, valamint a sofőrök pihenőidejére vonatkozik. Az MKFE véleménye szerint a laikusok számára kiírt konzultáció nem hozhat a szakma számára elfogadható eredményt.
Bár arról Egyesületünk korábban nem kapott tájékoztatást, elindult a kormány iskolai kirándulásokra, gyermekutaztatásra vonatkozó szabályok módosításáról szóló internetes társadalmi konzultációja. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár elmondta, hogy a vonatkozó jogszabályok áttekintése mellett a társadalmi konzultáció eredményét is figyelembe fogják venni a jogszabályok végleges kialakításakor.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete hangsúlyozza, hogy egy le nem zárt ügy kapcsán nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A laikusok számára feltett szakmai kérdések eredménye alapján döntést hozni pedig elhibázott lépés, és nem hozhat a szakma számára elfogadható eredményt.
Ezért az MKFE elutasítja azt a lehetőséget, hogy egy ilyen széles körű, nem szakmai konzultáció eredményeképpen esetlegesen szabálymódosításra, szigorításra kerüljön sor.

Továbbra is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy az autóbuszos személyszállítási szolgáltatások szigorú, az EU-s elvárásokkal harmonizáló keretek között működnek. Éppen ezért további szigorításra csak indokolt esetben, valamit a szakma, az MKFE bevonásával kerülhet sor – ahogy arról a február 14-i, Palkovics Lászlóval folytatott egyeztetésen is megállapodtunk.
Palkovics László és Erdei Péter tárgyalásáról ITT olvashat bővebben.


MKFE kommunikáció

Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Szalkai Tamás Szalkai Tamás Ivanov György Ivanov György Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Nagy Imre Nagy Imre PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gál Sándor Gál Sándor BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. K és V KFT. K és V KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Szalkai Tamás Szalkai Tamás Ivanov György Ivanov György Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Nagy Imre Nagy Imre PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gál Sándor Gál Sándor BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. K és V KFT. K és V KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft.