Featured

Ideiglenesen behajthatnak a turistabuszok az Alkotmány utcába az utasok le- és felszállítása céljából

A Budapest Közút Zrt. tájékoztatása szerint a pesti alsó rakpart FINA megnyitó és Red Bull Air Race miatti zárásai kapcsán ideiglenesen megnyitják az Alkotmány utcát a turista buszok előtt.

 Az Alkotmány utca megnyitására egyelőre két alkalommal kerül sor:

  • június 27-e estétől július 3-án hajnalig;
  • július 12-e estétől július 17-én hajnalig.

Egyéb időszakokban az eredeti korlátozás lesz érvényben, újabb átmeneti feloldás az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán várható, amelyről később ad tájékoztatást a Budapest Közút Zrt.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ideiglenes forgalmi rend idején:

  • a buszok csak az utascsere idejére hajthatnak be az Alkotmány utcába, a KRESZ figyelembe vételével,
  • az utcában és környéken nem várakozhatnak,
  • a motorokat a megállás alatt kötelező leállítani,
  • nem hajthatnak be más utcákba, azaz megfordulást követően az Alkotmány utcán kötelesek távozni,
  • a behajtás vonatkozásában forgalomirányító személyzet, közterület-felügyelet, kerületőrök, vagy önkormányzati munkatársak kéréseit vagy utasításait kötelesek megfogadni, betartani.

 

 

MKFE kommunikáció
NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. STV Kft. STV Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NTS Kft. NTS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. STV Kft. STV Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NTS Kft. NTS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft.