2018. május 20-tól a járműben kell tartani a műszaki vizsgálati bizonyítványt

Bővül a járműben kötelezően tartandó dokumentumok köre

Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy az elvégzett időszakos műszak vizsga alkalmával kapott műszaki vizsgálati bizonyítványt 2018. május 20-tól kezdődően a járműben kell tartani. Az előírás kiterjed az árufuvarozó- (beleértve a pótkocsi) és a személyszállító járművekre egyaránt.

A közúti közlekedés biztonságának javítása és a környezetvédelem érdekében megszületett még 2014. április 3-án az Európai Parlament és Tanács 2014/47/EU irányelve, amely minimumkövetelményeket állapít meg az Unión belül közlekedő haszonjárművek közlekedésre való alkalmasságának közúti műszaki ellenőrzésének rendszeréhez. Ennek az irányelvnek a rendelkezései kerültek átültetésre a hazai jogrendbe, amelynek hatására módosult 2018. május 20-ával többek között a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet, valamint a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet.

Fontos változás állt be az

, ugyanis e melléklet írja elő azt, hogy a járműben kell tartani az időszakos műszaki vizsgálat során kiadott műszaki vizsgálati bizonyítvány (és adott esetben a közúti műszaki ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvet), amely tartalmazza a kilométer-számláló állását, az azonosított hibákat és minősítésüket, az vizsgálat eredményét, valamint a következő műszaki vizsga időpontját. Ezt a bizonyítványt (elsődleges) közúti műszaki ellenőrzés során kérheti a közlekedési hatóság közúti ellenőre, amely bizonyítványt 2015 decembere óta adnak ki Magyarországon szintén Uniós szabályozásnak megfelelően.

Az alkalmazás köre az alábbi járművekre terjed ki:

  • M2 járműkategória: legfeljebb 5 t megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszok,
  • M3 járműkategória: több, mint 5 t megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszok és trolibuszok,
  • N2 járműkategória: több, mint 3,5 t, de legfeljebb 12 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik és vontatók,
  • N3 járműkategória: több, mint 12 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik és vontatók,
  • T5 kategória: kerekes traktor, amelynek legnagyobb tervezési sebessége több mint 40 km/óra,
  • O3 járműkategória: több, mint 3,5 t, de legfeljebb 10 t megengedett legnagyobb össztömegű pótkocsik (a félpótkocsit is ide értve),
  • O4 járműkategória: több, mint 10 t megengedett legnagyobb össztömegű pótkocsik.


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint jelenleg az előírás elmulasztásának megállapításakor nincs bírság, viszont a külföldi hatóságok ettől eltérően alkalmazhatnak szankciót, amelynek elkerülése érdekében mindenképpen javasoljuk az előírás betartását, vagyis a műszaki vizsgálati bizonyítványok járműben való tartását.


MKFE Kommunikáció

 

TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Ivanov György Ivanov György SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. WSZL WSZL AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Ivanov György Ivanov György SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. WSZL WSZL AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft.