Ma Tamás napja van.

Ignácz József Péter elnök - Köszönöm a bizalmat! - nyílt levél

Tisztelt Küldöttek! Tisztelt Tagtársak, Kedves Kollégák!


Köszönöm a szombaton nekem megszavazott megtisztelő bizalmat! Igyekszem önzetlenül szolgálni közösségünk érdekeit. És azokat is szolgálni szeretném, akik most nem álltak mellém, de tudom, hogy az ügyeink, amelyekért tennünk kell, az ő ügyük is.

Elöljáróban megosztanék Önökkel, Veletek egy számomra szomorú tapasztalatot: ahogy azt a Küldöttgyűlésen is elmondtam, lassan nem a telefonomat töltöm, hanem az akkumulátorokat cserélgetem, annyira sokan hívtok ügyes-bajos dolgaitokkal, panaszaitokkal, problémáitokkal. Értem, megértem ezeket a szavakat, én is diszponálok 10 kamion felett, és érzem a fuvarpiac megroppanását, a magyar fuvarozók térvesztését, melyet már a statisztikai adatok is alátámasztanak.

De ugyanakkor csalódott is vagyok, mert a telefonálók közül kevesen voltak ott velünk szombaton, és még kevesebben voltak, akik ott is maradtak az utolsó percekig. Arra számítottam, hogy az Elnökség stratégiai előterjesztését, valamint az Ernst&Young és az MKFE közös, a tíz, számunkra leginkább konkurenciát jelentő országról készített tanulmányának összefoglalóját meghallgatják, majd együtt fektetjük le a következő hónapok, évek stratégiájának alapköveit. Üzenem azoknak, akik az érdekképviseletet összekeverik a személyes érdekek mentén történő taktikázással: nincs szükség a provokációikra, nincs szükség a parttalan ötleteléseikre. Tények, erős alapok, szakmai koncepció, építő szakmai javaslatok, építő szakmai kritika, kompromisszumkészség, együttműködés. Ezekre van szüksége ennek az Egyesületnek!

A hangsúly az együttműködésen van! Eredményt a jelenlegi gazdaságpolitikai helyzetben – legyen szó a hazai viszonyokról vagy az Európán átsöprő protekcionizmusról – csak együtt, erős fellépéssel, egyértelmű célok kitűzésével érhetünk el.

Tisztelt Kollégák! Nem elég a bőrfotelból ötletelni, aztán másra bízni a problémák felszámolását. Aki nem tud vagy nem szeretne aktívan közreműködni, az szurkoljon, de ne ássa alá a kemény munkával felépített apró eredményeinket megalapozatlan felvetésekkel, elérhetetlen célok számonkérésével.

Tudom, tapasztalom, hogy az érdekképviselet kevés sikerélménnyel kecsegtet. Mégsem lehetünk passzívak. Örüljünk a részeredményeinknek is, ne tápláljuk magunkban azt a hamis illúziót, hogy amit eltervezünk, az maradéktalanul megvalósulhat. Még a magyar kormány teljes támogatása sem elég néhány ügyünkhöz, ha azok szembemennek az unió jogrendjével. Ahol ilyenbe ütközünk, ott kiskapukat kell keresnünk, elérnünk, amit lehet, és tudomásul vennünk, ha a kör bezárult, ha minden lehetőség elfogyott. Ilyenkor az erőinket a megvalósítható célok felé kell fordítanunk. De a boldogulásunk kulcsát nem adhatjuk át mások kezébe. Cégeket vezetünk – legyen szó egy autóról vagy 300-ról –, mindannyiunknak meg kell találnia a boldogulását. De közben egymásra vagyunk utalva. Fontolják, fontoljátok meg: ami pillanatnyi előnyt jelent az egyiknek, hosszabb távon árt az egész szakmának!

Kemény harc lesz, komoly lemondásokkal, kockázatos döntésekkel, amelyeket nekünk, cégvezetőknek kell meghoznunk. De el kell érnünk, hogy legyen munkája a magyarországi vállalkozásoknak, folyamatosan és megfelelő díjazáson, hazai és EU-s színpadon egyaránt.

Meg kell változtatnunk a munkához jutás feltételrendszerét: a hatékony piacvédelmi politika kikényszerítése – ami fő prioritás az elnöki programomban – ebből az első. Ide értve annak az előzetes elektronikus engedélyregisztrációs rendszernek a mielőbbi bevezettetését, amely végre feketén-fehéren rögzítené, hogy kik a magyar közúti személy- és áruszállítási piac szereplői, és kik ugyanennek a piacnak a szürkegazdaságban tevékenykedő haszonlesői. A kormányzat támogatása nélkülözhetetlen, szükség van minden olyan eszközre, amellyel megőrizhető, javítható a magyar vállalkozások versenyképessége.

Egészséges, a nemzeti összetartozásra is építő protekcionizmusra van szükségünk, a szó jó és nemes értelmében – a fuvarozók és az árukibocsátók részéről egyaránt –, olyan szemléletre, amelyet Lengyelországban, Litvániában vagy Németországban magatok is tapasztalhattok.

Ehhez a munkához a támogatásuk, támogatásotok kell: türelem, kitartás, hit abban, hogy az Egyesület értetek dolgozik, mindig elmegyünk a falig, de a takarónk – sajnos – néha rövidnek bizonyul.

Néhány konkrétum, prioritást élvező cél, amelyekért a következő hetekben dolgozni fogok, fogunk:

  • előzetes elektronikus engedélyregisztráció bevezetése, kiterjesztve minden Magyarországon tevékenykedő járműre, a harmadik országosoktól az EU-s kamionokig;
  • a TSM-rendszer működésének felülvizsgálata, a hosszú ideje nyitott kérdések tisztázása, folyamatosan szorgalmazzuk a közös mérési nap megszervezését, úgy érzem, egyre közelebb vagyunk a célunk eléréséhez;
  • a Mobilitási Csomag alakulása szerint a várható hatások elemzése, és a szükséges, az MKFE által már előkészített jogszabály-módosítások megvalósításának szorgalmazása;
  • lobbi az ITM piacvédelmi csoportjának bővítése, munkakörülményeinek javítása érdekében;
  • a nagyfelhasználói útdíjkedvezményre vonatkozó elképzelésünk elfogadtatása, a javaslat a Pénzügyminisztérium jóváhagyására vár, a NÚSZ és az ITM ebben a kérdésben támogatásáról biztosította az érdekképviseleteket.

Emlékeztetek mindenkit ugyanakkor, hogy az elmúlt hónapok sem teltek tétlenül. Sikerült teljesen új alapokra helyezni az MKFE szervezeti működését, az új Alapszabálynak köszönhetően a felügyelőbizottságunk sokkal szélesebb körben és sokkal direktebb módon tartja rajta figyelő tekintetét az Egyesület és leányai működésén. Ez megnyugtató és bizakodásra ad okot, hiszen már a közeljövőben olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek egy „szolgáltató MKFE” jövőjét alapozzák meg. Egy olyan szolgáltató érdekképviselet jövőjét, amely már nem csupán a szakpolitikai lobbi szintjén igyekszik tenni a tagjaiért, hanem egyedi, mindannyiunk számára húsbavágó ügyekben kínál olcsó, minőségi megoldásokat. Konkrétabban: a Mobilitási Csomag egyes szabályai (45 órás pihenő, járműhazatérés), de a tagvállalkozásaink mindennapos igénye miatt is napirenden van újra a parkoló szolgáltatói központ(ok) létesítésének kérdése. Már történnek elemzések, tapasztalatgyűjtések, előkészítések a vállalkozások kiszolgálására az MKFE részéről, és erre az IRU vezetőitől is kaptunk biztatást: minden lehetséges támogatást megkapunk a nemzetközi szervezettől.

Komoly érdekképviseleti részsikernek tartom azt is, hogy 2020-tól egy megújult, biztonságosabb, egységesebb, így könnyebben ellenőrizhető engedélyformátum jelenik meg a bilaterális kapcsolatrendszerünkben. Óriási volt az ellenállás a jogalkotók részéről egy ideig, de az ITM végül befogadta az MKFE javaslatát, melynek megvalósulását végig aktívan felügyeltük. És miért részeredmény? Mert ahogy fent írtam, ez csak része a hatékony piacvédelmi politikának, amely csak az informatikai eszközök bevetésével teljesedhet ki. Az előzetes elektronikus engedélyregisztráció lehet a méltó válasz a MiLoG-, a Loi Macron- vagy a ZKO3-szerű nyugati protekcionizmusra! El kell tüntetnünk a piacról a fuvardíjainkat letörő szerencsevadászokat, akik miatt gyakran mi magunk vagyunk egymás ellenségei ebben a kiélezett árversenyben.

Nemet mondtunk a CEMT kvóta meggondolatlan bővítésére is, de rajta tartjuk a szemünket a Brexiten, és továbbra is együtt gondolkodunk ebben a kérdésben a közlekedéspolitikával. Ugyanígy nemet mondunk a külföldi konkurenseink pótlólagos engedélyigényének. Minden alkalommal nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a viszonosság elvére, és a kétoldalú megállapodásainkban rögzített éves kvóták feletti engedélycserék lehetőségét az előzetes elektronikus engedélyregisztráció bevezetéséig egyértelműen elutasítjuk. Tudnunk kell, hogy ki, mit és hova visz ebben az országban, mielőtt új lehetőséget, új piacot nyitunk meg mások előtt!

Folyamatos a kapcsolatunk a NAV és a határvédelmi hatóságok vezetőivel, hogy további lépések történjenek az ellenőrzött határátkelőhelyek áteresztőképességének javítása érdekében. Érezhetően javuló tendenciát mutat az a közös gondolkodás és együttműködési hajlam a hatóságokkal, melyek alapján megújítjuk együttműködési megállapodásainkat is.

Erőre kapott és folyamatosan bővíti kínálatát az MKFE Biztosítási Alkusz Kft., ahogyan az MKFE Szolgáltató Kft. is kutatja az új lehetőségeket, és a felmerülő igények alapján szélesíti termék- és szolgáltatáspalettáját. Ezúton is kérek minden tisztelt Kollégát, hogy figyelje az MKFE megkereséseit (kérdőíveit), és szánjon ezekre időt, mert csak akkor tehetünk többet magunkért, akkor tehet értünk az MKFE, ha a szolgáltatásokra vonatkozó igényeinket, elvárásainkat jelezzük.

A már említett Ernst&Young-tanulmány nagyban hozzásegít minket ahhoz, hogy a nemzetközi piacon is tisztábban lássuk a versenyképességi helyzetünket. E tanulmány elemzése és megvitatása folyamatos, a feltárt kortárs meglévő lehetőségeink alapján tiszta képet alakíthatunk ki a valóságos esélyeinkről. Le kell vonnunk a tanulságokat a tanulmányból, el kell fogadnunk, ha az előzetes feltételezéseink nem igazolódtak be bizonyos területeken, és azokra a részekre kell koncentrálnunk, ahol a versenyhátrányunk lefaragható. Itt is lesznek, lehetnek viták, sokféleképpen megítélt kérdések, amelyek őszinte megvitatása, feltárása nélkül elakadunk, helyben járunk.

Kedves Kollégák! Önök között, Köztetek vagyok én is. Tapasztalom a felgyorsult folyamatos változásokat, az állandósuló kihívásokat, a brutálisan kegyetlen piaci harcokkal sűrített hétköznapokat. Pattanásig feszülnek a húrok, így a bonyodalom, a nézeteltérés sötét felhője lebeg állandóan felettünk. De hasonló energiával lehetünk egymáshoz inkább jók, semmint rosszak. Az együttgondolkozáshoz, az egyesületi csapatmunkához megértés és munkabéke szükséges, s nem csak a szavak szintjén. A sérelmek (ha vannak ilyenek), a múlt félretétele régóta józan elvárás, s már nem elodázható! Közösen akarunk a szakma jobbítása érdekében minden reálisan lehetséges eszközzel tenni.

Mindenkire szerep vár!

Kezdünk. Az eddigieknél nagyobb számú helyszínre érkezünk a rövidesen induló őszi országjárásunk alkalmával, hogy helybe vigyük az időszerű szakmai tájékoztatásokat, szolgáltatási ajánlatainkat. Várunk mindenkit, legyen az MKFE-tag, vagy most még csak Egyesületen kívüli szakmabeli. Összegyűjtjük a felvetéseket, gondolatokat, megbeszéljük a javaslatokat együtt, ott helyben. Stratégiát alkotunk, összetartó közösséget építünk!

 

OPTIMISTÁN előre, MINDENKIRE SZEREP VÁR!

 

Budapest, 2019. október 3.

 

Baráti üdvözlettel,

Ignácz József Péter
elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

...................................................................................................................

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.