ATV: az MKFE elnöke a fuvarozók helyzetéről

„Valójában egy olyan megállapodást kötöttünk, mely a versenyképesség javítását célozta” — mondta egyesületünk elnöke a kormánnyal kötött stratégiai megállapodásról az ATV-ben június 4-én. Dr. Vereczkey Zoltán a Híróra című műsor kedd reggeli adásának vendégeként emellett a használatarányos útdíj bevezetésének technikai nehézségeiről is szót ejtett.

Nézze meg az adást itt! »


„Nem kompenzáció, hanem a versenyhátrány csökkentése” — ez pedig már a Gazdasági Rádió internetes oldalán szerepel a fuvarozói érdekképviseltek álláspontjaként a június 3-án megkötött stratégiai megállapodásról. A rádiócsatornának Karmos Gábor MKFE-főtitkár nyilatkozott.


Cikk és hanganyag »


Az Európa Rádió interjúalanya szintén egyesületünk főtitkára volt, aki az új útdíj bevezetése miatt súlyosbodó vállalkozói terheket úgy szemléltette: „Vannak olyan fuvarozók, akiknél ez a díjnövekedés olyan mértékű, mintha az üzemanyagár a duplájára emelkedne a mostanihoz képest. Ezt csak áthárítani lehet...” (A hanganyag nemsokára letölthető itt.)


A Figyelő Online televíziós stábja által készített interjúban mind Bánkeszi Lajos (az MKFE Etikai Bizottságának elnöke), mind Karmos Gábor főtitkár véleménye látható, hallható.

videó (figyelo.hu) »

 

PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Gál Sándor Gál Sándor Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STV Kft. STV Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KOPP KFT. KOPP KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Gál Sándor Gál Sándor Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STV Kft. STV Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KOPP KFT. KOPP KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft.