Két sztrájkot is meghirdettek Olaszországban

Két sztrájkot is meghirdettek Olaszországban

Mint előre jeleztük: több mint tíz olaszországi szervezet csatlakozott ahhoz a sztrájkfelhíváshoz, melyet 2025. november 28-ra és december 12-re hirdettek meg. Ezen a két pénteken számtalan szektor dolgozói lendülnek megmozdulásba, még diáktüntetéseket is kilátásba helyeztek. A szervezők a nagyvárosok központi részein vonulnak utcára, de országszerte a vasúti és közúti folyosókat is igyekeznek blokkolni. A kamionosoknak és a turistabuszosoknak is fennakadásokra kell készülniük.

A fenti két pénteken Olaszország több nagyvárosában is közlekedési nehézségekre kell számítani. A november 28-ra időzített országos megmozdulások menetrendje nagyjából ismert: sajtóhírek szerint főként a nagyvárosok közlekedési hálózatai fognak leállni, de ez természetesen kihatással lesz az országos közúti és vasúti infrastuktúrára is. Az autópálya-dolgozók is sztrájkolnak november 27-én (csütörtökön) 22:00 órától november 28-án (pénteken) 22:00 óráig, a vasutasok szinte ugyanebben az idősávban terveznek munkabeszüntetést, csak ők egy órával előbb kezdik és előbb fejezik be tiltakozó megmozdulásaikat. Az eseményekben a közszféra, a közlekedési ágazat és az alapvető szolgáltatások dolgozói vesznek részt. A sztrájkolók az olasz kormány 2026-os költségvetési tervei ellen tiltakoznak. Az összes olasz nagyváros érintett lesz: fennakadások várhatók Milano, Róma, Genova, Torino, Bolzano stb. közlekedésében és az országos közlekedési összeköttetéseket illetően. Előfordulhat, hogy a sztrájk a tengeri kikötők munkavégzési rendjére is hatással lesz.


az olasz sajtó legfrissebb híradásai »


Olaszország pillanatnyi forgalmi helyzetképe térképen »


Nyitóképünk illusztráció.

 

Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. WSZL WSZL "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. K és V KFT. K és V KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Végvári András Végvári András LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gál Sándor Gál Sándor S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. WSZL WSZL "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. K és V KFT. K és V KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Végvári András Végvári András LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gál Sándor Gál Sándor S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT.