Már Oroszországban is csak tartozásmentesen lehet közlekedni

Már Oroszországban is csak tartozásmentesen lehet közlekedni

Az Orosz Föderáció korábbi, 2021-es kormányhatározatának kiegészítéseként szigorúbb szabályokat fognak bevezetni azokra a fuvarozókra nézve, akiknek útdíjtartozása van az országban. 2026. szeptember 1-jétől ugyanis azon 12 tonna fölötti össztömegű gépjárművek esetében, amelyeknél útdíjtartozás áll fenn, nem fogják engedélyezni a belépést és a kilépést, amíg az üzemeltető nem rendezi tartozását.


Az intézkedés nemcsak az útdíj megfizetésére, hanem egyéb, a hatóságok irányába történő, a közúti áruszállítás szabályaihoz kapcsolódó mulasztásra és tartozásra (pl.: behajtási- és önkormányzati engedélyek) is vonatkozik, így például az okozott káresetek megfizetésére is. Néhány évvel ezelőtt Törökország vezetett be hasonló intézkedést, amelyről akkor az MKFE is hírt adott. Amennyiben a jármű üzemeltetője érdemben igazolni tudja, hogy a tartozást kiegyenlítette, az orosz hatóságok ismét engedélyezni fogják számára a közlekedést.


A 2021-es, 1052. sz. orosz kormányhatározat 2026. május 29-ei módosítása, amely a gépjármű feltartóztatásáról rendelkezik tartozások esetén »


Forrás: BelToll

VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Ivanov György Ivanov György Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Ivanov György Ivanov György Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft.