TIR igazolványok felhasználói jogosultságának megújítása

Tisztelt Nemzetközi Árufuvarozó Tagjaink! Felhívjuk valamennyi, TIR igazolványok használatára korábban már felhatalmazott tisztelt tagunk figyelmét, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a felhasználói jogosultságukat meg kell újítaniuk! Mivel az Egyesület a karácsonyi és az újévi ünnepek között ZÁRVA TART, ez az eljárás az idei évben az alábbiak szerint kerül lebonyolításra.

A NAV előírása alapján a benyújtandó igazolások egyike sem lehet 30 napnál régebbi a felhatalmazásuk időpontjában, ami azt jelenti, hogy kizárólag a 2016. november 23-i vagy annál későbbi keltezésű dokumentumok fogadhatók el a felhatalmazáshoz. Ezért javasoljuk, hogy november 21-ét követően kezdjék meg az előírások szerinti hatósági igazolások beszerzését, melyek a következők:

  • A vállalkozás / gazdasági társaság vezetőjének eredeti erkölcsi bizonyítványa.
FONTOS: Több ügyvezető esetén mindegyikük erkölcsi bizonyítványát szükséges benyújtani!
  • Eredeti NAV együttes tartozásmentességi (0-ás) igazolás.
Az igazolás jogcímeként a NAV állásfoglalása szerint: az MKFE részére „TIR felhasználáshoz” vagy a „TIR igazolvány használatához” illetve a „TIR fuvarozáshoz” megjelölés fogadható el.
  • A vállalkozás/gazdasági társaság vezetőjének eredeti nyilatkozata arról, hogy a társaság nem áll felszámolási- vagy végelszámolási-, kényszertörlési-, illetve kényszervégelszámolási eljárás alatt.
A nyilatkozathoz szükséges nyomtatvány letölthető az Egyesület honlapjáról INNEN>>.
 
A felhatalmazáshoz szükséges dokumentumokat legkésőbb 2016. december 21-ig kell benyújtaniuk az Egyesület Vámszakmai Csoportjához személyesen vagy postai úton.
Postacím: 1576 Budapest, Pf. 109

Az Egyesületnek a NAV-val történt megállapodása alapján, 2016. december 22-én továbbítjuk az adatokat feléjük, illetve az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága TIR Végrehajtó Testülete (Genf) felé.
A 2016. december 22-i felhatalmazásuk teszi lehetővé Önök számára a TIR-igazolványok használatát a 2017. évben!
Azon vállalkozások, gazdasági társaságok, akik az adott időpontig, tehát 2016. december 21-ig nem nyújtják be az eljáráshoz nélkülözhetetlen hatósági igazolásaikat az Egyesülethez, legközelebb csak 2017. január 9-én kerülhetnek TIR-fuvarozás végzésére felhatalmazásra.

Ezzel egyidejűleg felkérjük Önöket, hogy szíveskedjenek felülvizsgálni a vállalkozásuk, illetve gazdasági társaságuk adatai esetében az esetleges változásokat a 2017. évi felhatalmazásukhoz szükséges hatósági igazolások leadásakor és egyeztessék azokat az erre kijelölt MKFE munkatárssal, Császár Katalinnal.
Telefon: 06 (1) 252-0688/214 mellék
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


MKFE Vámszakterületi Vezető
Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Ivanov György Ivanov György Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Persped Kft. Persped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Ivanov György Ivanov György Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Persped Kft. Persped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft.