Featured

Lezajlott az Európai Parlamentben a Közúti Csomag első vitája

Május 17-én tűzte napirendjére az Európai Parlament a készülő Közúti Csomagot (Road Package). Az Európai Néppárt magyar képviselői hozzászólásukban kiemelték, hogy a készülő szabályozás nem épülhet a „kétsebességes Európa” koncepciójára, mindenképpen a szabad, és a jelenleginél is nyitottabb belső piac irányába kell gondolkodniuk a jogalkotóknak. Deli Andor arra is rámutatott, hogy az elkésett EP vita nem sok lehetőséget ad arra, hogy a képviselők érdemben befolyásolhassák a május végén megjelenő Közúti Csomag javaslatot.

Az Európai Parlament vitájában a magyar képviselők az MKFE korábbi megkereséseiben, és a személyes megbeszéléseken is javasolt álláspontját képviselve szólaltak fel. A készülő Közúti Csomaggal kapcsolatban egyhangúlag figyelmeztettek arra, hogy a „szociális dömping”, a „többsebességes Európa” vagy a „tagállami szinten hozott korlátozó intézkedések” teljességgel elfogadhatatlanok, ezek nem illeszthetők be egy mindenki számára elfogadható szabályrendszerbe.

Kósa Ádám a vitán aggodalmának adott hangot, amiért egy olyan időszakban, amikor az „EU versenyképessége csökken, a munkanélküliség még mindig magas, a fiatalok munkanélkülisége is óriási feszültségeket okoz és a migrációs válság továbbra is napirenden van”, az Európai Bizottság, és egyes nyugati tagállamok érveléseiben „egyre inkább teret nyer szociális dömping kifejezés”. A képviselő szerint ebben a helyzetben nem csökkenteni, hanem növelni kellene az európai polgárok és vállalkozások mobilitását, annak érdekében, hogy megállítsák az EU globális versenyképességének csökkenését. „Így még több közlekedési kapcsolatra, intenzívebb áruforgalomra és még több jobb, olcsóbb szolgáltatásra van szükség, hogy a fogyasztók is egyre többet költhessenek, létrehozva még több új munkahelyet” – fogalmazott Kósa Árpád, aki szerint az Európai Bizottságnak ahelyett, hogy „a mobilitást csökkentené, inkább fel kell lépnie minden olyan tagállami intézkedés ellen, amely a közúti árufuvarozás területén a szolgáltatások szabad mozgását korlátozza”.

Deli Andor felszólalásában sajnálatát fejezte ki azért, hogy nem sikerült már korábban napirendre tűzni a vitát, hiszen így érdemben már nemigen tudják befolyásolni a hónap végén bemutatásra kerülő mobilitási csomagot. A képviselő figyelmeztetett arra, hogy a „többsebességes Európa a fuvarozás tekintetében már most is megvalósulni látszik”. Deli Andor rámutatott, hogy „lassan kialakul a tagállamoknak egy olyan köre, amelyek hasonlóan felállított egyoldalú intézkedéseket vezetnek be, veszélyeztetve ezzel az egységes belső piac működését”.

„A megfoghatatlan és ezidáig definiálatlan szociális dömpingre hivatkozva jön létre a szemünk előtt a többsebességes Európa, egy olyan területen, ahol erre egyáltalán nincs szükség – mondta Deli Andor. – Ezt a Bizottság is így láthatja, hiszen több esetben indított vizsgálódási folyamatot. Ezért a Bizottság mobilitási csomagjától nagyok az elvárások – itt a Parlamentben, és a tagországok részéről egyaránt. Hiszen olyan javaslatokra van szükség, amelyek megszüntetik, illetve megelőzik a közlekedési piac további fragmentációját, és maradéktalanul biztosítják az árufuvarozás szolgáltatásának szabadságát. Mindez nem egyszerű feladat, és fontos, hogy a mobilitási csomag intézményközi vitája során olyan megoldásokat kapjunk, amelyek életszerűek, és mindenki számára elfogadhatóak, hiszen csak az a garanciája annak, hogy a jogszabályok végrehajtása is teljes körű lesz.”


A két politikus a vita után sajtóközleményt adott ki, amelynek szövegét IDE>> kattintva érheti el.



MKFE kommunikáció

Kerekes Kft. Kerekes Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. STV Kft. STV Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Teleki János Teleki János Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. STV Kft. STV Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Teleki János Teleki János Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT.