Magyar-orosz vegyesbizottsági ülés: maradt a 2017-es engedélykontingens

Október 10-én lezajlott a magyar-orosz vegyesbizottsági ülés, amely a nap végén megállapodással és aláírt jegyzőkönyvvel zárult. Az oroszok kezdetben 2000 pótlólagos tranzit engedélyt kértek, és ezt az igényüket fenntartották volna a 2018-as kontingensre is, de a kérésüket a magyar fél elutasította. Az aláírt megállapodás értelmében maradt a 2017-es engedélymennyiség 2018-ra. Nyitott kérdés maradt az az 50 darab 3. országos buszos engedély, amelyre az orosz fél 1 hónap haladékot kért.

2017.10.10-én az Orosz Föderáció Közlekedési Minisztériumában lezajlott a magyar-orosz vegyesbizottsági ülés, amelyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium delegációja mellet az MKFE is részt vett. A felek három napirendi pontról egyeztettek:
- a magyar-orosz viszonylatú fuvarpiac helyzetéről,
- a 2017. éves végleges és 2018. évi új engedélykontingensekről, és
- a Magyarországon szeptember végén bevezetett TSM rendszerről.

Az orosz fél tájékoztatása szerint 2017-ben Magyarország és Oroszország között közel 15 százalékkal nőtt a közúti áruszállítás mértéke az előző évhez képest. A fuvarfeladatok 34 százalékát magyar vállalkozások, 22 százalékát oroszok, míg 44 százalékát – ami az előző évhez képest csökkenést mutat – harmadik országos fuvarozók végezték.

Az orosz fél a tárgyaláson 2017-re 2000 többlet tranzit engedélyt kért, a tranzit szabad áramlására hivatkozva, és 2018-ra hasonló mértékű kontingensnövekedést kívánt elérni, amit a magyar fél elutasított, az engedélyek kölcsönösségi szinten tartására hivatkozva. Ezt az oroszok kisebb vita után elfogadták.

A Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nemzetközi gépjárműközlekedésről szóló Egyezmény szerint harmadik országos személyszállítás a Felek illetékes hatóságai engedélyével végezhető, de jelenleg ilyen engedély nem létezik. A magyar fél kezdeményezte az ilyen típusú engedélyek cseréjét, mely döntés meghozatalára az orosz fél 1 hónap időt kért, de előreláthatólag megadja a magyarok által kért engedélyt.

Ezt követően Rónay-Tobel Beatrix az NFM Közúti Közlekedési Főosztály vezetője tájékoztatást adott a TSM rendszerről, melyet az oroszok nagy érdeklődéssel figyeltek. Elsődleges kérdéseik a bírságokra és azok megfellebbezhetőségére, illetve behajthatóságára vonatkoztak. A magyar delegáció arról tájékoztatta az orosz tárgyalópartnereit, hogy Magyarországon a jogsértést elkövetett, korában kiszabott bírságot meg nem fizetett cégek gépjárművét a hatóságok visszatartják a bírság megfizetéséig.

Az orosz fél a továbbiakban jelezte a HU-GO-val kapcsolatos problémáit, például azt kifogásolták, hogy nem kaphatnak orosz nyelven tájékoztatást. Ugyanezt felvetette a magyar fél is a Platonnal (orosz HU-GO) kapcsolatban.

A Rosztransznadzor Szövetségi Közlekedésfelügyeletei Szolgálat, Közúti és Útügyi Állami Felügyeleti Igazgatóságának osztályvezető-helyettes asszonya a tárgyaláson beszámolt arról is, hogy a magyar fuvarozók által elkövetett szabálysértések száma 13 százalékkal csökkent. A szabálysértések nagy része egyébként az elmondása szerint abból adódik, hogy a közlekedési engedélyeknek új kitöltési módja van, többnyire ebben hibáznak a magyar fuvarozók.

A magyar fél kezdeményezett egy adatcseréről szóló megállapodást, amelyben a magyar–orosz viszonylatban fuvarfeladatot teljesítő, jogsértő harmadik országos, hatósági eljárás alatt álló fuvarozókról cserélnénk információt, ideértve azokat a harmadik országos fuvarokat, mint pl. az olasz–orosz viszonylatú fuvarok, amelyeket érvénytelen engedélyekkel végeznek, átokmányoznak (pl.: Oroszországra nem érvényes CEMT). Az orosz fél üdvözölte a kezdeményezést, mivel a harmadik országos fuvarozók az ő vállalkozásaik elől veszik el a munkát.

A tárgyalás barátságos hangulatban folyt, és mindkét fél által aláírt jegyzőkönyvvel zárult.

 

MKFE kommunikáció

 

KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WSZL WSZL Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WSZL WSZL Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft.