Featured

Brexit-tájékoztató – csak elvi elképzelések vannak

Március 29-én az Egyesült Királyság (UK) – várhatóan – kilép az Európai Unióból. Egyre nő a rendezetlen, megállapodás nélküli (hard/no-deal) Brexit esélye. A dátum közelsége ellenére továbbra sincsenek konkrétumok arra vonatkozóan, hogy milyen eljárások lépnek érvénybe – helyi idő szerint – március 29-én 23.00 órától az EU és a szigetország között, ideértve a határ- és vámellenőrzések kérdését is. Az IRU egy frissen publikált anyagban igyekezett összegezni, mire lehet számítani, ha nem lesz megállapodás a felek között, illetve, ha sikerül egyezségre jutni a határidő előtt. Emellett az MKFE is azon van, hogy hivatalos válaszokat találjon a felmerülő kérdésekre, de minden téren nagy a bizonytalanság.

Az EU tagországok számára prioritás az Unió gazdasági érdekeinek védelme, ezt szem előtt tartva készült el egy elsődleges kilépési megállapodás, amit azonban a brit Parlament január 15-én leszavazott. Theresa May brit miniszterelnök – az EU-val együttműködve – jelenleg egy új megállapodás kidolgozásán dolgozik, amelyet legkésőbb március 12-ig terjesztene a brit parlament elé.

Megoldás tehát a brit parlamenti szavazásig nincs, akkor derülhet ki, hogy megállapodással, vagy megállapodás nélkül lép ki az UK az EU-ból, de akár a kilépés elhalasztása mellett is dönthetnek az angol képviselők.


A jelenleg rendelkezésre álló információk, és lehetséges forgatókönyvek szerint a fuvarozókat érintő legfontosabb kérdések az alábbiak:

Vezetői engedélyek és a szakmai alkalmassági bizonyítványok elismerése az Egyesült Királyság területén 2019. március 30-tól

Ha lesz megállapodás az EU27 országaiban kiállított vezetői engedélyek továbbra is érvényesek maradnak Egyesült Királyság területén és fordítva, az Egyesült Királyság területén kiállított engedélyek is érvényesek maradnak az Unió és EGT területén.

Abban az esetben, ha nem lesz kilépési megállapodás, a brit kormány új követelményeket támaszthat az EU és az EGT országokból érkező gépjárművezetők számára. Egyes források szerint az uniós tagállamok által kiadott fuvarozói szakmai alkalmassági bizonyítványokat és  gépkocsivezetői GKI-kártyákat a brit hatóságok jelzései szerint akkor is elfogadnák továbbra is, ha nem lesz megállapodás.


Belépési feltételek az ország területére

Jelenleg még szakdiplomaták sem tudnak hiteles forrást hozni arra vonatkozóan, hogy a britek a személyi igazolványt biztosan elfogadnák a határátlépéskor, mint ahogyan arról sem, hogy útlevél lenne kötelező.
Az Európai Bizottság – a viszonosság reményében – arra kérte a tagállamokat, hogy március 30. után is kedvező feltételeket szabjanak az EU területén maradó brit állampolgároknak. Megállapodás esetén várhatóan nem változnak a feltételek az Egyesült Királyság területére való belépéshez 2020. december 31-ig. Megállapodás nélküli kilépésre a Bizottság elkészített egy javaslatot, amely legalább ideiglenesen fenntartja a belépés vízummentességét.


A brit fuvarpiachoz való hozzáférés

A hard Brexit esetére készülve tavaly év végén az Európai Bizottság számos szakterületen ’vészhelyzeti intézkedési tervet’ kezdeményezett. A sürgősségi jogalkotás a vége felé jár, a piaci hozzáférést (árufuvarozói és személyszállítási tevékenységvégzést) érintően is egy olyan, kilenc hónapra szóló, egyoldalú jogbiztosításról van szó, amely 2019. december 31-ig rendezné átmenetileg a helyzetet, hogy ne kizárólag CEMT-engedéllyel lehessen az EU és UK  között fuvarozni. Az EU rendeletben biztosítana – véglegesítés alatt álló – hozzáférési jogokat a brit fuvarozók számára az EU piacán mindaddig, amíg ezeket 100%-osan viszonozva UK is kölcsönösen biztosítaná az uniós fuvarozók számára, de legkésőbb az év végéig. Nem tisztázott még, hogy mikor kezdhetnék meg a tagállamok a kétoldalú engedélytárgyalásokat a 2019 utáni időszakra vonatkozóan.  


Zöld kártya

Megállapodás nélküli Brexit esetére a brit hatóságok kérhetik a nemzetközi zöldkártya meglétét, ami azt igazolja, hogy a gépjárműnek külföldön is érvényes biztosítása van.

 

A BREXIT következtében előálló, a közúti árufuvarozást érintő, VÁM vonatkozású információk

Amint Nagy-Britannia nem lesz része az EU közös vámterületnek, a GB-EU határok már nem csak állam-, de egyben vámhatárok is lesznek. Ezt azt jelenti, hogy ismét életbe lép a határon a vámellenőrzés, az EU-ba, illetve onnan kilépő szállítmányok esetében a beléptető vámhatóság (mind EU, mind GB oldalon) meg fogja követelni a vámárukat terhelő vámteher vonatkozásában a vámbiztosíték nyújtását.

Jelen állapot szerint Nagy-Britannia két, nemzetközi szerződésen alapuló vámegyezmény tagja.

Mivel a TIR Egyezményhez Nagy-Britannia önálló szerződő félként csatlakozott, az Egyezmény alkalmazása a BREXIT-et követően is teljes körűen, akadálytalanul lehetséges lesz. Azok a fuvarozók tehát, akik jogosultak TIR igazolványok használatára, ennek a lehetőségnek a birtokában már Nagy-Britannia irányába, illetve onnan az EU felé (vagy tovább, az EU-n túli országok irányába) is végezhetnek majd fuvarfeladatokat.

Az Egységes Árutovábbítási Eljárásról Szóló Egyezményhez (köznyelvi nevén: Tranzit Egyezmény - TE) Nagy-Britannia már az Európai Közösség tagjaként csatlakozott, így ahhoz, hogy a TE szabályai szerinti árutovábbítási eljárások a BREXIT-et követően is lehetségesek legyenek a szigetország területén, a britek részéről szükséges a TE önálló szerződő félként történő aláírása. A kapott tájékoztatás szerint 2018. decemberében az EU elfogadta a TE társult tagjaként Nagy-Britanniát és a szerződés ratifikálásának brit részről is elméletileg meg kellett történnie 2019. január végéig, de ez utóbbi aktusra vonatkozó megerősítést egyelőre még nem kaptunk.

A Nagy-Britanniába belépő szállítmányok esetében előírás lesz az előzetes árubejelentés. Ezt megteheti a fuvarozó, de lehetséges lesz a logisztikai szolgáltató, feladó vagy címzett általi bejelentés is. A bejelentésnek a komphoz való megérkezést megelőzően legalább 2 órával, az alagúthoz való érkezést megelőzően legalább 1 órával kell megérkeznie a brit hatósághoz, melyre visszaigazolásul egy MRN számot bocsátanak majd ki a fuvarozó részére. Az előzetes árubejelentésre egyelőre a brit kormány saját rendszere (ICS) alkalmas, ennek honlapja az alábbi linken érhető el: https://www.gov.uk/guidance/import-control-system

 

A BREXIT tárgyalásokban várható következő lépések

Március 12.: Szavazás a brit Parlamentben az új megállapodás szövegéről, vagy a megállapodás nélküli kilépésről

Az Egyesült Királyság Parlamentjének Alsóháza március 12-én szavaz újra a módosított megállapodás szövegéről. Amennyiben azt sem fogadják el, Theresa May tervei szerint újabb szavazást szerveznek, amely arról szól, hogy megállapodás nélkül kiléphetnek-e az Unióból.

Március 14.: Szavazás a kilépés elhalasztásáról

Ha a brit Parlament nem fogadja el sem megállapodást, sem a megállapodás nélküli kilépés forgatókönyvét, akkor március 14-én döntés születhet a március 29-ei kilépés elhalasztásáról. Az EU jelenlegi álláspontja az, hogy halasztás esetén legalább 2021-ig kell kitolni, míg Theresa May legutóbbi nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy a brit miniszterelnök mindenképpen szeretné kiléptetni országát az EU-ból március 29-én.

A fentiek mellett felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy továbbra sincs hivatalos tájékoztatás arra vonatkozóan, milyen személyi és áruszállításhoz szükséges okmányok meglétét, valamint egyéb kritériumok teljesítését fogják előírni a brit hatóságok a be- és kilépésnél, továbbá milyen vámkezelési gyakorlatra lehet számítani. A rendelkezésünkre álló információk alapján a tájékoztatásunk folyamatosan frissül!

 

MKFE kommunikáció

3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Ivanov György Ivanov György Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Teleki János Teleki János PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Ivanov György Ivanov György Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Teleki János Teleki János PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft.