Featured

EU-csúcs – az új, rugalmas Brexit-határidő: 2019. október 31.

Rugalmas, azonban legfeljebb október 31-ig tartó halasztásról született megállapodás az európai uniós vezetők április 10-i, szerdai csúcstalálkozóján. A csütörtök hajnalban lezárult egyeztetés végén Theresa May brit kormányfő elfogadta az EU vezetőinek javaslatát, ugyanakkor jelezte, hogy az Egyesült Királyság május 31-ig el kívánja hagyni az EU-t. A brit kormányfő ezt azzal indokolta, hogy országa már nem szeretné megtartani az EU-s parlamenti választásokat.

„Britanniának megállapodásra kell jutnia a kiválási megállapodás elfogadásáról, és amilyen gyorsan csak lehet, el kell hagynia az Európai Uniót” - jelentette ki Theresa May  a rendkívüli EU-csúcsot követően tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy a következő időszakban mindent megtesznek annak érdekében, hogy akár már május 22-én, de rendezett formában elhagyhassák az Uniót, annak ellenére, hogy az EU vezetői október 31-ig adtak erre haladékot.

Az EU csúcson született megállapodás szerint, ha az október 31-ig tartó időszakban mindkét fél ratifikálja a kiválás feltételeit rögzítő, de a londoni törvényhozás által ez idáig minden alkalommal elutasított kilépési szerződést, akkor a ratifikálást követő hónap első napján automatikusan megszűnik a brit tagság. Az Unió ugyanakkor felhívta Theresa May figyelmét arra is, hogy ha a szigetország május 22-ig nem hagyja jóvá a megállapodást, és tagja az EU-nak, akkor kötelező részt vennie az európai parlamenti választásokon, ellenkező esetben június 1-jén megállapodás nélkül kiesik az Európai Unióból.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az ülést lezáró sajtótájékoztatón arra kérte a briteket, hogy ne vesztegessék tovább az időt, a döntés mostantól a szigetország kezében van. Tusk kiemelte, hogy a britek ratifikálhatják a szerződést, de arra is van lehetőség, hogy újragondolják a Brexit-stratégiájukat, és akár vissza is vonhatják a kilépési szándékot.

(Forrás: MTI)

MKFE kommunikáció

Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Persped Kft. Persped Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Elit Store Kft. Elit Store Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Persped Kft. Persped Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Elit Store Kft. Elit Store Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft.