Tájékoztatjuk tisztelt Tagjainkat, hogy a német és osztrák útdíjhoz hasonlóan a szlovák útdíj is változott 2019. január 1-jével, amely érinti mind a tehergépjárműveket, mind az autóbuszokat. Az erről szóló sajtóközlemény 2018. december 28-án jelent meg a szlovák elektronikus útdíjfizetési rendszer honlapján.
2019. január 1-jétől az EURO 0–II, III–IV, V, EEV és VI környezetvédelmi osztályba sorolt 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek és autóbuszok tarifái módosultak. A díjváltozás az autópályákra, az autóutakra, az autópályákkal és autóutakkal párhuzamosan futó elsőrendű főutakra, valamint az autópályákkal és autóutakkal nem párhuzamosan futó elsőrendű főutakra vonatkozik. A változás körülbelül 3 százalékos emelkedést jelent a tavalyi kilométerdíjakhoz képest. Az egyéb első-, másod- és harmadrendű közutak tekintetében továbbra sem kell útdíjat fizetni.
A részletes tarifatáblázatokat ITT érik el.
MKFE-kommunikáció
Az Oroszországi Föderáció Kormánya kiadta a 2018. december 29-i 1716-83 sz. rendeletét az ukrajnai származású, ott felrakott és azon keresztül szállított áruk beviteli korlátozásáról.
E szerint tilos Oroszországba beléptetni minden olyan árut, amelyek származási helye Ukrajna, amelyet Ukrajnában rakodtak vagy a mellékletben szereplő áruféleségeket Ukrajnán keresztül szállították.
Ez utóbbi áruféleségek vámtarifaszámmal jelölt listáját IDE kattintva tekintheti meg.
Tisztelt Tagjaink! Felhívjuk a figyelmüket, hogy az orosz szabályozás miatt a most induló oroszországi szállítmányok esetében Ukrajnát egyelőre kerüljék el! Oroszországi fuvarfeladatok végrehajtásához a Szlovákia (SK) – Lengyelország (PL) - Fehéroroszország (BY) útvonalat javasoljuk
MKFE-kommunikáció
Tisztelt Tagjaink! Felhívjuk a figyelmüket, hogy Szlovéniában idén is él a január 2-i kamionstop. A korlátozás megszegői 650 euró bírságra számíthatnak!
A bevezetett változások lényege a törvény hatálya alá vont árukat fuvarozó szállítóeszközök geo-lokációs adatai továbbítási kötelezettségének bevezetése. A törvény 2018. december 31-ig türelmi időszakot ad, vagyis ezen időponting nem alkalmazandók a geo-lokációs adatok továbbításával kapcsolatos kötelezettségek mulasztása esetén kiszabható büntetések a fuvarozókkal és a gépkocsivezetőkkel szemben.
A Cseh Köztársaság Közlekedésért felelős Minisztériuma elrendelte, hogy ne szabjanak ki bírságot a december 12-13 napon elkövetett napi és heti vezetési idő megszegéséért
Az 561/2006/EK rendelet 14. cikkének 2. bekezdése alapján – „Sürgős esetekben a tagállamok átmeneti kivételt engedélyezhetnek legfeljebb 30 napos időszakra, amelyről haladéktalanul értesítik a Bizottságot” – nem büntetnek a cseh hatóságok.
Ennek értelmében a Prága-Brno szakaszon 2018. december 12–13-án tapasztalt közlekedési nehézségek miatt elrendelték a kivételes állapotot, amely azok számára jelent felmentést, akik az adott két napon nem tudták betartani a pihenőidőkre vonatkozó előírásokat. Ellenőrzés esetén hivatkozhatnak erre az eseményre.
A hatóságok arra kérik a gépjárművezetőket, hogy a téli időszakban különösen nagy figyelemmel vezessenek az említett útszakaszon (km 90+120, Prága és Brno között) a közlekedési balesetek elkerülése érdekében.
MKFE-kommunikáció
Katalóniában egy meg nem nevezett esemény miatt úttorlaszokra lehet számítani, amely a spanyol-francia határvidéket is érinti.
A gépjárművezetőket arra kérik, hogy a következő útszakaszokat vegyék igénybe:
- A9 Narbonne-től az A61-en keresztül az A64-es úton haladjanak Biarritz irányába
- A9 Narbonne-től az A61-en keresztül az A66-os úton haladjanak az N20-ason Puymorens és Andorra irányába.
Forrás: Belügyminisztérium – Franciaország
MKFE-kommunikáció
2019. január 1-jétől Bulgáriába is bevezetik az e-matricát. Az e-matrica bevezetése után már nem lesz szükség a papír matricát a jármű szélvédőjére ragasztani, ellenőrzés esetén elég bemutatni a vásárlást igazoló dokumentumot.
A portugál társegyesület tájékoztatása szerint a „sárga mellényesek” mozgalmát Portugáliában is elindították. Az első, várhatóan az egész országot érintő megmozdulásokat december 21-re tervezik, reggel 7 órától, de az érintett útszakaszokról még nincs hivatalos információ.
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy Romániában két új ünnepnapot fogadott el a törvényhozás, így már a 2018-as évben is szabadnapnak minősül december 24., és december 31., ami egyben részleges közlekedési korlátozás érvénybe lépését is jelenti a tehergépjárművek részére az alábbiak szerint.