Bulgária: használatarányos útdíj 2020. március 1-jétől

Bulgáriában elektronikus útdíjrendszer fogja felváltani a matricás rendszert a 3,5 tonna feletti tehergépjárműveknél és autóbuszoknál. Jelenlegi információink szerint 2020. március 1-jén élesítik az új díjfizetési rendszert.

Rövidesen Bulgária is áttér a 3,5 tonna feletti járműveknél a megtett úttal arányos díjfizetési rendszerre. A szükséges infrastruktúra kiépítése már megtörtént, amit 2019. nyár végén üzembe is helyeztek. A rendszer tesztelése sikeresen lezajlott, élesítése a közeljövőben, a tervek szerint 2020. március 1-jétől várható.


Az új díjfizetési rendszer élesítéséig még a meghatározott időtartamra szóló matricát (napi, heti, havi) kell vásárolni minden járműre.


A díjköteles szakaszokat és a kilométerdíjakat a Bolgár Köztársaság Minisztertanácsa 2019 decemberében elfogadott határozatában rögzíti. A fizetendő díj mértéke kilométerenként a jármű össztömegének, tengelyszámának, környezetvédelmi besorolásának, valamint az adott útszakasz besorolásának függvénye.


A bulgáriai útdíj a következőképpen alakul 2020. március 1-jétől (bolgár leva):


jármű

útdíj BGN / km

autópálya

elsőrendű út

másodrendű út

tehergépjármű

3,5 – 12 tonna között

   ЕURО VI, EEV

0,04

0,04

0,04

   ЕURО V

0,04

0,04

0,04

   ЕURО III, IV

0,05

0,05

0,05

   ЕURО  0, I, II

0,07

0,07

0,07

         

tehergépjármű

12 tonna felett

2 vagy 3 tengellyel

   ЕURО VI, EEV

0,11

0,10

0,10

   ЕURО V

0,12

0,12

0,11

   ЕURО III, IV

0,15

0,15

0,14

   ЕURО 0, I, II

0,22

0,21

0,21

         

tehergépjármű

12 tonna felett

4 vagy több tengellyel

   ЕURО VI, EEV

0,18

0,17

0,16

   ЕURО V

0,20

0,19

0,18

   EURО III, IV

0,25

0,24

0,23

   ЕURО 0, I, II

0,36

0,35

0,34

         

autóbuszok

(M2, M3)

3,5 és 12 tonna között

   ЕURО VI, EEV

0,04

0,03

0,02

   ЕURО V

0,05

0,04

0,03

   ЕURО III, IV

0,06

0,05

0,04

   ЕURО 0, I, II

0,08

0,07

0,05

         

autóbuszok

(M2, M3)

12 tonna felett

   ЕURО VI, EEV

0,05

0,04

0,03

   ЕURО V

0,06

0,05

0,04

   ЕURО III, IV

0,07

0,06

0,05

   ЕURО 0, I, II

0,09

0,08

0,06


Az útdíjat fedélzeti eszközzel vagy előzetesen megváltott viszonylati jeggyel lehet majd kiegyenlíteni a jelenlegi, időalapú matricás rendszer helyett. A fedélzeti eszközök beszerzésével kapcsolatosan további információk később várhatók.


Hivatalos honlap (www.bgtoll.bg) »

Online kalkulátor (www.trots.bgtoll.bg) » 

Nemzetközi valutaváltó (www.xe.com) » 

MKFE Kommunikáció

Gerulus Kft. Gerulus Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. WSZL WSZL KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Végvári András Végvári András NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. STV Kft. STV Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Nagy Imre Nagy Imre PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán VERES Kft. VERES Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás K és V KFT. K és V KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. WSZL WSZL KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Végvári András Végvári András NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. STV Kft. STV Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Nagy Imre Nagy Imre PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán VERES Kft. VERES Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás K és V KFT. K és V KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft.