Bulgária: használatarányos útdíj 2020. március 1-jétől

Bulgáriában elektronikus útdíjrendszer fogja felváltani a matricás rendszert a 3,5 tonna feletti tehergépjárműveknél és autóbuszoknál. Jelenlegi információink szerint 2020. március 1-jén élesítik az új díjfizetési rendszert.

Rövidesen Bulgária is áttér a 3,5 tonna feletti járműveknél a megtett úttal arányos díjfizetési rendszerre. A szükséges infrastruktúra kiépítése már megtörtént, amit 2019. nyár végén üzembe is helyeztek. A rendszer tesztelése sikeresen lezajlott, élesítése a közeljövőben, a tervek szerint 2020. március 1-jétől várható.


Az új díjfizetési rendszer élesítéséig még a meghatározott időtartamra szóló matricát (napi, heti, havi) kell vásárolni minden járműre.


A díjköteles szakaszokat és a kilométerdíjakat a Bolgár Köztársaság Minisztertanácsa 2019 decemberében elfogadott határozatában rögzíti. A fizetendő díj mértéke kilométerenként a jármű össztömegének, tengelyszámának, környezetvédelmi besorolásának, valamint az adott útszakasz besorolásának függvénye.


A bulgáriai útdíj a következőképpen alakul 2020. március 1-jétől (bolgár leva):


jármű

útdíj BGN / km

autópálya

elsőrendű út

másodrendű út

tehergépjármű

3,5 – 12 tonna között

   ЕURО VI, EEV

0,04

0,04

0,04

   ЕURО V

0,04

0,04

0,04

   ЕURО III, IV

0,05

0,05

0,05

   ЕURО  0, I, II

0,07

0,07

0,07

         

tehergépjármű

12 tonna felett

2 vagy 3 tengellyel

   ЕURО VI, EEV

0,11

0,10

0,10

   ЕURО V

0,12

0,12

0,11

   ЕURО III, IV

0,15

0,15

0,14

   ЕURО 0, I, II

0,22

0,21

0,21

         

tehergépjármű

12 tonna felett

4 vagy több tengellyel

   ЕURО VI, EEV

0,18

0,17

0,16

   ЕURО V

0,20

0,19

0,18

   EURО III, IV

0,25

0,24

0,23

   ЕURО 0, I, II

0,36

0,35

0,34

         

autóbuszok

(M2, M3)

3,5 és 12 tonna között

   ЕURО VI, EEV

0,04

0,03

0,02

   ЕURО V

0,05

0,04

0,03

   ЕURО III, IV

0,06

0,05

0,04

   ЕURО 0, I, II

0,08

0,07

0,05

         

autóbuszok

(M2, M3)

12 tonna felett

   ЕURО VI, EEV

0,05

0,04

0,03

   ЕURО V

0,06

0,05

0,04

   ЕURО III, IV

0,07

0,06

0,05

   ЕURО 0, I, II

0,09

0,08

0,06


Az útdíjat fedélzeti eszközzel vagy előzetesen megváltott viszonylati jeggyel lehet majd kiegyenlíteni a jelenlegi, időalapú matricás rendszer helyett. A fedélzeti eszközök beszerzésével kapcsolatosan további információk később várhatók.


Hivatalos honlap (www.bgtoll.bg) »

Online kalkulátor (www.trots.bgtoll.bg) » 

Nemzetközi valutaváltó (www.xe.com) » 

MKFE Kommunikáció

Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NTS Kft. NTS Kft. WSZL WSZL Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NTS Kft. NTS Kft. WSZL WSZL Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre