Jelentős sztrájk várható Németországban 2023. március 27-én

Jelentős sztrájk várható Németországban 2023. március 27-én

Németországban a közlekedési ágazatban dolgozók két meghatározó szakszervezete demonstrációt hirdetett „Mega-sztrájk” elnevezéssel 2023. március 27-re. A hétfőn esedékes megmozdulásnak a jelek szerint jelentős hatása lesz az autópályák és városok közlekedésére, a reptéri és utasforgalomra, ezenfelül fennakadásokat okozhat a kikötői és vasúti intermodális áruszállításban is.

A megmozdulások által érintett területek:

            ••• távolsági, regionális és elővárosi vasúti forgalom
            ••• Berlin kivételével minden reptér
            ••• vízi szállítás; főként Hamburg. Késések a hajók ki- és berakodásakor
            ••• helyi tömegközlekedés


Bár a sztrájk főként a személyszállításra és tömegközlekedésre vonatkozik, azonban emiatt az áruszállításban is akadályok, torlódások alakulhatnak ki, mivel a forgalom átterelődésével jelentősen megnövekedhet a közúton közlekedők száma. Németország forgalmának pillanatnyi helyzetképe az alábbi honlapokon érhető el:

staumelder-karte.de                    adac.de »                         maps.adac.de »                          verkehrsinfo.de »                         stau.info »


Fontos tudnivaló, hogy Franciaországból is hasonló készülődést jeleztek előre (főként Calais környékén), azonban arról még nem kaptunk hivatalos tájékoztatást. Amint francia ügyben is lesz fejlemény, haladéktalanul tájékoztatjuk a fuvarozókat.


Forrás: IRU

 

Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Teleki János Teleki János Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bodnár Imre Bodnár Imre CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Teleki János Teleki János Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bodnár Imre Bodnár Imre CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft.