Novembertől Szlovéniában is figyelembe veszik a CO₂-kibocsátást

Novembertől Szlovéniában is figyelembe veszik a CO₂-kibocsátást

Mint már korábban előre jeleztük: Szlovénia is csatlakozni fog az Európai Unió azon környezetvédelmi irányelvéhez, amely a gépjárműveket CO₂-kibocsátásuk alapján osztályozza. Ennek értelmében 2025. november 1-jétől a korábbi paraméterek (megtett távolság, megengedett legnagyobb össztömeg, emissziós besorolás) mellett az útdíj számításakor a szlovén útdíjkezelő a gépjármű CO₂-kibocsátását is figyelembe fogja venni. Már elérhető a hivatalos díjtáblázat és a CO₂-kalkulátor!

Azt, hogy a jármű az öt meghatározott osztály melyikébe fog tartozni, az első forgalomba helyezés ideje, a jármű alcsoportja és fajlagos CO₂-kibocsátása is befolyásolni fogja. A felhasználóknak 2025. október 1-jétől lesz lehetőségük járműveik szén-dioxid-kibocsátásának igazolására a DarsGo rendszerében, amelyet a megfelelő dokumentumok feltöltésével tudnak alátámasztani.


A kérelem elbírálása 30 napon belül történik meg, és amennyiben ezt indokoltnak látják, a gépjármű kedvezőbb díjszabású besorolást fog kapni. Minden más esetben az 1-es számú, azaz legmagasabb kibocsátású kategóriába fogják sorolni a gépjárművet, ezért érdemes az igazolást minél előbb beadni.


Amennyiben a felhasználó fedélzeti eszközzel közlekedik Szlovénia díjfizetős útszakaszain, úgy a bevallási közreműködőjénél fogja tudni megtenni a CO₂-kibocsátásra vonatkozó adatok lejelentését.


Általános tájékoztató a novemberi átállásról a szlovén útdíjkezelő honlapján magyar nyelven »


Frissítés (2025. október 2.):

A szlovén útdíjszolgáltató legutóbbi információi szerint a járművek CO₂-kibocsátási osztályokba történő besorolására vonatkozó kérelmek benyújtása csak 2025. október 6-tól indul. A DarsGo portál felhasználói fiókjában minden jármű mellett meg fog jelenni egy CO₂ ikon az irányítópulton. Az ikonra kattintva a felhasználó közvetlenül az online űrlapra kerül, ahol benyújthatja a kérelmet és csatolhatja a szükséges dokumentumokat. 2025. október 6. előtt a kérelmek benyújtása nem lehetséges.


a szlovén útdíjszolgáltató hírfolyamja »                          gyakran ismételt kérdések (GYIK) »


Frissítés (2025. október 6.) – Benyújtható a CO₂-besorolási kérelem

A szlovén útdíjszolgáltató közleménye szerint a CO₂-besorolásra vonatkozó kérelmek benyújthatóak a mai nappal. A kérelem beadásához szükséges űrlapot a felhasználói fiókon belül a jármű mellett megjelenő “CO₂” ikonnal lehet megnyitni. A kérelem során be kell csatolni a jármű forgalmi engedélyét, valamint ügyfél-információs dokumentumot (CIF) és/vagy megfelelőségi nyilatkozatot (COC).


a szlovén útdíjszolgáltató hírfolyama »


Frissítés (2025. október 7.) – Várható változások a díjmértékekben

A CO2-besorolással együtt immáron megjelentek azok a rendeletek, amelyek meghatározzák a 2025. november 1-jétől irányadó útdíjmértéket. Az infrastruktúradíjban eddig alkalmazott EURO-besorolás változatlanul marad a hozzá kapcsolódó kedvezményekkel együtt. Az EURO 0-III környezetvédelmi osztályhoz képest a magasabb EURO-besorolású járművek kedvezményben részesülnek. A tengelyszámokat illetően sincs változás, ezért az eddig megszokott R2, R3 és R4 felosztás marad.


Az infrastruktúra-alapmértéken a tavalyi, 2024. július 15-i módosítást követően a szlovén kormányzat ismét változtatott, ezúttal 1,1%-kal indexálta. Az infrastruktúra alapdíj alapján várhatóan az alábbiak szerint fog változni november 1-jével a fizetendő útdíj az 1-es CO2-besorolású járművek esetén:


útdíj EUR/km-ben (22%-os általános forgalmi adó nélkül)


Mindent egybevetve, az előzetes kalkulációink szerint azon EURO VI besorolású, öttengelyes járműszerelvények, amelyeket az 1-es CO2 osztályba fogja sorolni az útdíjrendszer, a fizetendő díj — a váratlan indexálás miatt — 1,1%-kal fog emelkedni. A magasabb CO2-osztályba kerülő járműveknél viszont a díjtételek csökkenésére van kilátás a mostani díjszinthez viszonyítva.


Útdíjtáblázat (2025. október 31-ig hatályos) »                            Útdíjtáblázat (2025. november 1-től hatályos) »


A hivatalos kalkulátoron már kiválasztható a megfelelő CO2-besorolás, amivel az adott jármű tekintetében a megadott útvonalon fizetendő útdíj előzetesen kiszámításra kerülhet. A végleges táblázatokat legkésőbb 15 nappal a változást megelőzően kell közzé tennie a szlovén útdíjszolgáltatónak (Darsgo).


Szlovén útdíjkalkulátor (jelen pillanatban aktuális díjak) »


Frissítés (2025. október 14.) – Hivatalosan elérhető a díjtáblázat, illetve a CO₂-kalkulátor

A szlovén útdíjszolgáltató közzétette hivatalos díjtáblázatát, amelyet 2025. november 1-jétől fog alkalmazni. Ennek alapján megerősítették, hogy az öttengelyes, EURO VI-os (1-es CO₂-besorolású) jármű útdíja a jelenlegi 0,274399 eurocent/km díjról 0,277418-ra változik (1,1%-os díjváltozás). Emellett elérhető – bejelentés nélkül is – a CO₂-kalkulátor, amely a járműadatok megadását követően előzetesen meghatározza, mely osztályba sorolható a jármű. Amennyiben az előzetes kalkuláció szerint a jármű 1-esnél magasabb CO₂-kategóriába kerülne, szükséges benyújtani a kérelmet ahhoz, hogy a jármű után a kedvezőbb útdíjat vegye figyelembe a rendszer.


szlovén CO₂-kalkulátor »               díjtáblázatok »


Forrás: DarsGo

 

Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Lévai László Lévai László "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gál Sándor Gál Sándor MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Ivanov György Ivanov György PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Lévai László Lévai László "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gál Sándor Gál Sándor MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Ivanov György Ivanov György PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft.