Tüntetés és harcok olasz és francia nagyvárosokban

Olaszországban és Franciaország nagyvárosaiban egyaránt a gazdasági megszorítások és a növekvő munkanélküliség ellen tiltakoznak; helyenként rendőri tömegoszlatásra is sor került már — derül ki a sajtó október 9-10-i beszámolóiból. Mivel a megmozdulások többnyire a belső városrészekben zajlanak, ezért a fuvarozó vállalkozások közül főként a turistabusszal és kisáruszállító járművekkel közlekedőknek okoz kellemetlenséget a felfordulás.

Franciaországban a tüntetők több tízezres fővárosi csoportját a rendőrök könnygázzal oszlatták szét kedden. Párizson kívül más városokban is fennakadásokra kell számítani, nevezetesen Lyonban, Toulouse-ban, Bordeaux-ban és Marseille-ben.


Olaszországban mindeközben diákok kezdtek tüntetni Rómában, Milánóban, Torinóban, Bolognában, Palermóban, Nápolyban és más városokban. Sőt, a legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL látványos megmozdulást tűzött ki október 12-re (péntekre). Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy a rendezvény miatt milyen közlekedési korlátozások várnak a turistabuszokkal közlekedőkre a fenti városok belső övezeteiben.


Nincs olyan értesülés, mely szerint a két ország autópályáinak forgalmára is kiterjedne a tiltakozás-sorozat.

 

Elit Store Kft. Elit Store Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. VERES Kft. VERES Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. Végvári András Végvári András Elit Store Kft. Elit Store Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. VERES Kft. VERES Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. Végvári András Végvári András