Trükkös rakománylopás: akár a trójai faló...!

Spanyol rendőrhatósági bejelentésre hivatkozva a rakománylopás újfajta módszerének megjelenésére figyelmezteti a tehergépjárművel közlekedőket az Europol, vagyis az Európai Unió bűnüldözési és terrorelhárítási szervezete. Mivel a bűncselekmény lényege, hogy a tolvajok a jármű zárt raktérben egy faládából bújnak elő, a nyomozók az új jelenséget „trójai faló” néven emlegetik.

A trükkre elsőként spanyol rendőrök figyeltek fel, miután több bejelentést is kaptak pórul járt tehergépkocsi-vezetőktől. A jólszervezett bandák új módszere, hogy két-három tagjukat egy szekrény méretű, nagy faládába bújtatják, s a ládát „FRAGILE!” (= törékeny!) felirattal rendszerint csomagküldő szolgálatokon keresztül a fuvarozandó rakományok közé juttatják (ez főként zárt rakterű, ponyvás fuvareszközök gyűjtő-terítő útjain vagy olyan esetben lehetséges, ahol részrakományokat visznek).


Mint cikkünk alján a megnyitható videografika is modellezi, a tolvajok a raktérben elhelyezett faládából menet közben másznak ki. Felnyitogatják a rakomány többi részét képező dobozokat, kimazsolázzák belőlük az értékesebb dolgokat, s összepakolják azokat, miközben a teherautó halad.


Amint kész vannak, a raktérből telefonon értesítik a közelben lévő társaikat. Ez utóbbiak néhány kilométerrel előrébb balesetnek látszó szituációt rendeznek meg, vagy valamilyen útmenti akadályt építenek. A teherautó gyanútlan sofőrje lassan odaér; nem tudja, mi történt előtte az úton: lelassít és megáll. Miközben ő a váratlan akadály kikerülésével van elfoglalva, a csapat raktérben utazó tagjai késsel kivágják a ponyva tetejét, kimásznak a járműre, oldalt vagy hátul leadogatják a zsákmányt, és leugrálnak. A bűnözőket eztán az a személygépkocsi viszi tovább, mely végig a teherautó mögött osont, s biztosította a bandának, nehogy hiba csússzék a számításba.


A „trójai faló” módszeréről a Fuvarozott Vagyontárgyak Oltalmi Egyesülete (TAPA) 2014. március 3-án hírlevélben értesítette az MKFE-t. Egyesületünk megjegyzi, hogy ez bűnelkövetési fajta egyelőre nem nevezhető tipikusnak, s nincs olyan információnk, hogy Magyarországon ilyesmi megtörtént volna. A spanyol rendőrség nyilvánvalóan ottani tapasztalatokra alapozva írta tájékoztatóját; a rakománytolvajok ugyanis a dél-európai nagy kikötővárosok termináljainál tanyáznak leginkább.


Látogasson vissza honlapunkra! A közeljövőben a gépkocsivezetőket ért atrocitások tematikus esetleírásaival jelentkezünk!


VIDEÓ: A „TRÓJAI FALÓ” (az Europol mp4-anyaga) »

 

ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teleki János Teleki János Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Ivanov György Ivanov György Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teleki János Teleki János Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Ivanov György Ivanov György Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft.