Featured

Minimálbér törvény Németországban - az MKFE lépései és intézkedései

A törvény értelmében többek között a nem német honosságú fuvarozó vállalkozásoknak is óránként bruttó 8,50 eurót kell fizetniük a Németországban közlekedő járművek sofőrjeinek a fuvarfeladat németországi szakaszán munkavégzéssel eltöltött valamint készenléti időre.

Az MKFE a német szabályozást versenykorlátozónak tartja, mely sérti az Európai Unió jogát és az egységes piac alapelveit, ezért a magyar kormányzatnál szorgalmazza, az IRU-ban pedig erősíti az összefogást a nemzetközi tiltakozásra.

Alábbi írásunkban röviden megpróbáljuk kronológiai sorrendben összefoglalni az eddigi történéseket, az MKFE lépéseit és intézkedéseit, melyek e cikk írásának idejében (2015. január 22.) is folyamatosan zajlanak.

2014. november 25-én a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hívta fel először a figyelmünket arra, hogy a Németországban bevezetett Minimálbér törvény a külföldi honosságú fuvarozó vállalkozásokat is érinti.

November 26-án felvettük a kapcsolatot a német társegyesülettel (BGL), akik megerősítették, hogy az MKIK-tól származó információk sajnos helytállóak, továbbá elküldték a Minimálbér törvény (német nyelvű) szövegét.

December 2-án kiküldtük az első hírlevelünket, melyben a törvény eredeti (német nyelvű) szövegét és egy jogi portálon található ügyvédi értekezést olvashattak Tagjaink.

December 4-én tájékoztattuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM) és a brüsszeli állandó képviseleten dolgozó magyar közlekedési szakdiplomatát, mire kiderült, hogy teljesen új nekik is az információ. Számos tagállam közlekedési szakdiplomatája magyar kollégájától értesült először az új szabályozásról.

December 5-én tájékoztattuk az Európai Parlament közlekedési szakbizottságában dolgozó Deli Andor néppárti képviselőt, kérve az ő segítségét is. A Képviselő úr azóta lengyel képviselőtársával közös levélben írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz.

December 8-án riadóztattuk az IRU-t, (amely december 10-én adott először hírt tagjainak a német minimálbérről) és társegyesületeinket. Azóta is folyamatos kapcsolatban állunk az IRU brüsszeli irodáján túl elsősorban is a visegrádi négyek IRU-egyesületeivel, amelyek az MKFE-hez hasonlóan egytől egyig a tiltakozást kérik és várják saját kormányaiktól.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál tett kezdeményezésünkre, illetve támogatásunkkal születtek meg Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár hivatalos, angol nyelvű levelei a német szaktárcához, és az Európai Bizottsághoz.

A törvény és a december 4-én elfogadott két végrehajtási rendelet (Minimálbér bejelentési rendelet, Minimálbér feljegyzésére vonatkozó rendelet) lektorált fordítását az NFM készíttette el. Erre azért volt szükség, hogy a minisztérium által lektorált fordítás álljon tagjaink rendelkezésére. A fordítások december 15-re készültek el.

December 12-én hírlevélben elküldtük Tagjainknak a német Szociális Minisztérium, tagállamok közlekedési szakdiplomatáinak eljuttatott hivatalos tájékoztató anyagát.

December 15-én hírlevélben elküldtük tagjainknak a törvény és a két végrehajtási rendelet lektorált fordítását.

December 19-én az IRU és a BGL eljuttatta egyesületünknek a Minimálbér bejelentési rendelet 1.§-ban említett „a vámigazgatás által erre a célra rendszeresített nyomtatványt, 033037 (mobil),” melynek az MKFE elkészítette kétnyelvű változatát is a könnyebb értelmezhetőség érdekében. A nyomtatvány elektronikus kitöltésére eleinte nem volt lehetőség.

Január 8-án kiküldtük azt a részletes tájékoztató anyagot tagjaink számára, mely a 033037 (mobil) formanyomtatvány le- illetve kitöltéséhez nyújt segítséget. Ezen felül arról is tájékoztattuk Tagjainkat, hogy a brüsszeli Bizottság szolgálatai részletekbe menő vizsgálatot indítottak a német minimálbér kapcsán, és folyamatban van egy esetleges uniós kötelezettségszegési eljárást megelőző, ún. pilot-eljárás rövid időn belül várható megindítása. Végül, de nem utolsó sorban felvettük a kapcsolatot a német vámhatósággal illetve a Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztériummal, hogy a Tagságunk által megfogalmazott kérdésekre közvetlenül a németektől kapjunk válaszokat.

Január 14-én hírlevélben elküldtük tagjainknak a Magyarország berlini nagykövetének a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz 2015. január 13-án eljuttatott levelét, továbbá még aznap egy másik hírlevélben az MKFE könyvvizsgálójának álláspontját.

Január 15-én hírlevélben elküldtük Tagjainknak a német vámhatóság angol nyelvű tájékoztató anyagát az MKFE által készített magyar nyelvű fordítással együtt.

Január 16-án részben választ kaptunk a német Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztériumnak január 8-án eljuttatott kérdéseinkre, melyek eredeti (német) és magyar nyelvű fordítását még aznap hírlevélben eljuttattunk Tagjainknak.

Január 20-án végre arról számolhattunk be, hogy az MKFE mellett különösen a lengyel, a cseh, a szlovák és a román IRU-tagegyesületek kitartó munkájával sikerült elérni, hogy a visegrádi országok (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia) kezdettől aktív hivatalos fellépéséhez az IRU-ból származó információink szerint csatlakoztak a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia), továbbá Románia, Bulgária és Horvátország, Szlovénia is.
Egyre több országban látják úgy, hogy a német intézkedés indokolatlanul versenykorlátozó, több ponton is sértheti az Európai Unió jogát és az egységes piac alapelveit, amellett, hogy jelentős adminisztratív terheket ró az érintettekre. Azzal, hogy az EU-hoz később csatlakozott tagállamok foglalkoztatási és közlekedési tárcáinak illetékesei – egymással növekvő egyetértésben – rendre megfogalmazzák kifogásaikat német kollégáik felé, reményeink szerint nő a nyomás Németországon, hogy vizsgálja felül a szabályozást. Külföldi partnereink azonban mindeddig arról számolnak be, hogy Magyarországhoz hasonlóan az ő kormányaik sem kaptak még ezekre hivatalos válaszokat a németektől.
Sajtóértesülések szerint az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Lettország közlekedési minisztere személyesen is felvetette már az aggályokat a német közlekedési miniszterrel folytatott tárgyalásán, és állítólag a német foglalkoztatási miniszter konzultációkat is kezdett a témában.

Felhívjuk tisztelt tagjaink figyelmét, hogy a német hatóságok hivatalos álláspontja a szabályozás hatályát, valamint a bejelentési kötelezettséget illetően változatlan, így utóbbi elmulasztása 30.000 EUR-ig terjedő bírságot vonhat maga után.

Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Mancsi Kft. Mancsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Mancsi Kft. Mancsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft.