Friss hírek a görög –bolgár határokon kialakult helyzetről

A görög-bolgár határon és annak mindkét országbeli körzetében nehéz helyzet alakult ki az ottani agrárgazdák közúti és a határforgalmat lezáró tiltakozásai miatt. A bolgár tehergépkocsi-vezetők február 17-én megelégelték a görög gazdák negyedik hete tartó határátkelőhely-blokádját és tiltakozásul a bolgár oldalon maguk is elállták a határra vezető utakat.

A bolgár útlezárók visszavonultak, de a feszültség továbbra is fennáll. A görög gazdák változatlanul fenntartják tiltakozásaikat, országszerte kinn állnak az utak mentén a mezőgazdasági gépjárműveik.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli és Állampolgársági Főosztálya a konzuli szolgálat honlapján felhívta a figyelmet arra, hogy a bolgár árufuvarozók blokádja miatt Bulgária felől február 19-től legalább február 22-ig valamennyi bolgár-görög határátkelőhely teljesen le van zárva. Kérték, hogy a Görögországba közúton utazók Bulgáriát elkerülő útvonalakat vegyenek igénybe. Javasolták, hogy a térségbe induló fuvarozók, csak saját felelősségükre szervezzék meg üzleti szállítmányaikat, mindaddig, amíg a görög gazdák országos és a bolgár gazdák határ menti (Kulata-Serrez- Promachonas) sztrájkja végérvényesen véget nem ér. 

Az athéni és szófiai magyar nagykövetségre több megkeresés érkezett a magyar tehergépkocsi-vezetők részéről, akik már napok óta a bolgár-görög határátkelőhelyeken vesztegelnek. A gépjárművezetők tájékoztatása szerint ételt-italt be tudnak szerezni, de tisztálkodási lehetőségek napok óta nincsenek.

A gépkocsivezetők/cégtulajdonosok elmondásából az derült ki, hogy tudtak a blokádról, amikor útnak indultak, de abban bíztak, hogy a görög gazdák által megszabott menetrend szerint ugyan, de működnek határátkelőhelyek. Voltak, akiket görög partnereik irányították azokra a határátkelőhelyekre, amelyekről tudták, hogy korlátozottan ugyan, de nyitva vannak.

A magyar külképviseletekre bejelentkezőknek a görög-macedón szakaszon a Niki-Metzitlija határátkelőt javasolják (Evzoni-tól nyugati irányban), amely a macedóniai Bitola városhoz van közel, ahonnét mintegy 120 kilométeres kerülővel vissza tudnak térni az E75-ös nemzetközi útra. Hasonló kerülő lehetőség Evzonitól keletre Doirani-Mrdaja határátkelő a két ország között, amely viszont csak reggel 06:00 és este 10:00 óra között van nyitva, leginkább kishatárforgalom számára. Tapasztalatok szerint személygépkocsival közlekedőket - turistákat – is átengednek. Ennél az átkelőnél egy-egy esetben gondot jelentett a digitális személyi igazolvánnyal történő átkelés, így a legbiztosabb, ha van nálunk útlevél is.

A konzuli szolgálat tájékoztatója szerint a kapikulei (török-bolgár) határátkelő török oldalán 3 kilométeres sor alakult ki a kamionforgalomban. A torlódás oka: a bolgárok nem tudják megfelelő ütemben fogadni a kamionokat. A 2016. február 22-i helyzet szerint kb. 120 kamion várakozott határátlépésre. A görög gazdák haszongépjárműveikkel eltorlaszolták Ipsala (török-görög) határátkelőt, így a határátkelés a bolgár-török határra terelődött át.

Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli és Állampolgársági Főosztály

MKFE kommunikáció

STV Kft. STV Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Kolesza György Kolesza György Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gál Sándor Gál Sándor COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VERES Kft. VERES Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Persped Kft. Persped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Kolesza György Kolesza György Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gál Sándor Gál Sándor COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VERES Kft. VERES Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Persped Kft. Persped Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft.