Featured

Az Európai Bizottság előtt a V4 Fuvarozási Fórumon elfogadott deklarációnk javaslatai

Az Európai Bizottság mobilitáspolitikai és közlekedési főigazgatója levélben reagált az MKFE főtitkárának, a V4 Fuvarozási Fórumon elfogadott közös deklarációban foglalt javaslatokkal kapcsolatos megkeresésére. Henrik Hololei az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, valamint foglalkoztatási biztosa, Marianne Thyssen, továbbá Inge Bernaerts kabinetfőnök nevében küldte meg válaszlevelét, amelyben a V4-ek által felvetett problémákra kitérve jelezte, hogy a Bizottság osztja a fuvarozók aggodalmait.

„Köszönjük az Európai Bizottságnak küldött e-mailjét és az ahhoz csatolt 2017. április 21-i visegrádi közös nyilatkozatot –” áll a Hololei levélben, amely arról biztosítja az MKFE főtitkárát, hogy „a Bizottság osztja aggodalmunkat a nemzeti minimálbér szabályozások közúti közlekedési szektorra vonatkozó széttöredezett alkalmazására és a kapcsolódó végrehajtási rendelkezésekre vonatkozóan, valamint azoknak a közúti közlekedési belső piacra és az uniós szerződések által garantált szabadságokra gyakorolt hatásait illetően”.

A főigazgató a Közúti Csomag előkészítésével kapcsolatban a levélben leszögezi: „a Bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy a közúti fuvarozók számára egyértelmű jogi helyzetet biztosító intézkedéseket javasoljon, valamint a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a munkavállalók kívánatos védelme között megfelelően egyensúlyozó szabályozási keretet teremtsen”.

Hololei a válaszában megerősítette azt a tényt is, miszerint „Németországgal és Franciaországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások vannak folyamatban, a Bizottság a francia és német hatóságoktól kapott válaszok alapos értékelése alapján, – amely több bizottsági szolgálat bevonásával történik – fog dönteni a következő lépésekről”.

A közlekedési főigazgató a levél zárásaként rámutatott, hogy a Bizottság 2017. április 27-én döntött a hivatalos felszólító levél küldéséről Ausztriának, ugyanakkor Hololei felhívta a figyelmet arra, hogy „a  Bizottság nemzeti jogszabályok alkalmazását nem függesztheti fel”.

 

Az eredeti levelet INNEN>> letöltheti.

 

MKFE kommunikáció

 

WSZL WSZL Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gál Sándor Gál Sándor "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Végvári András Végvári András "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Mancsi Kft. Mancsi Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Lévai László Lévai László SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. K és V KFT. K és V KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. WSZL WSZL Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gál Sándor Gál Sándor "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Végvári András Végvári András "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Mancsi Kft. Mancsi Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Lévai László Lévai László SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. K és V KFT. K és V KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft.