Featured

A közlekedési államtitkár is károsnak ítéli a Mobilitási Csomag szabályozási terveit

Az MKFE által összeállított előzetes elemző anyagot is felhasználva alakította ki álláspontját a magyar kormány a május 31-én bemutatott Mobilitási Csomagról. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Közlekedési Tanács 2017. június 8-i ülésén, Luxembourgban hangsúlyozta: „Az Európai Bizottság friss javaslatai a közúti fuvarozás területén a protekcionista piacvédelmi intézkedéseknek kedveznek, jelentős többletköltségekkel és adminisztratív terhekkel járhatnak az ágazat közép-kelet-európai vállalatai számára. A tervezett előírások rontják az európai versenyképességet, veszélyeztetik a munkahelyeket, és a fuvarozói szolgáltatások árának megemelkedését okozzák, aminek egyértelműen a fogyasztók a vesztesei”.

Az Európai Bizottság 2017. május 31-én tette közzé a Mobilitási Csomag javaslatát. Az anyag feldolgozását az MKFE szakértői csoportja azonnal megkezdte, ez a munka jelenleg is folyik. Az előzetesen összeállított gyorselemzésünket átadtuk az NFM-nek, így a közlekedéspolitikai államtitkárság ezt is beépítette a Bizottság tegnapi ülésére kialakított magyar álláspontba.

Homolya Róbert az ülésen üdvözölte ugyan a Bizottság kezdeményezését, amely az uniós belső közúti áruszállítási piac széttöredezettségét igyekszik kezelni, kifejtette ugyanakkor, hogy a megjelent tervezet előzetes vizsgálata alapján több, aggodalomra okot adó rendelkezés máris beazonosítható.

A közlekedéspolitikai államtitkár hangsúlyozta: Magyarország számára továbbra is elfogadhatatlan törekvés a kiküldetési és végrehajtási Irányelvek hatályának kiterjesztése a közúti szállítási piacra. A tervezett új szabályok zavart okozhatnak az európai ellátási láncban, és kedvezőtlenül érinthetik a kis- és középvállalkozásokat, az unió polgárait. Hozzátette, hogy a magyar kormány kész tevékenyen közreműködni a Mobilitási Csomag tárgyalásában egy gyakorlatban jól alkalmazható, arányos megoldás megtalálása érdekében, amely egyensúlyt teremt a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a munkavállalók szociális védelme között.

A Tanácsülés előtt Bulgária, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovákia képviselői közös nyilatkozatban álltak ki a szabályozás egyszerűsítése, a visszaélések elleni hatékonyabb fellépés mellett. Teljes egyetértésben rögzítették, hogy csak a feltétlenül szükséges mértékű, jól indokolt és arányos korlátozásokat hajlandóak támogatni.

Az MKFE szakértői csoportja a Mobilitási Csomag feldolgozása és elemzése után az anyagot az Árufuvarozási és Személyszállítási tanácsok elé tárja, hogy kialakíthassuk az MKFE végleges álláspontját a tervezettel kapcsolatban, illetve elkészülhessenek azok a javaslatok, amelyeket az Egyesület az NFM részére megküld a Mobilitási Csomag vitájához.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium teljes közleményét ITT>> olvashatja.

 

 

MKFE kommunikáció

 

VERES Kft. VERES Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Ivanov György Ivanov György Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. STV Kft. STV Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NTS Kft. NTS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VERES Kft. VERES Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Ivanov György Ivanov György Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. STV Kft. STV Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NTS Kft. NTS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt.