Júliustól sebességcsökkentés Franciaországban a kétsávos utakon

Tagi jelzésre francia társegyesületeinknél érdeklődtünk, hogy a személygépkocsik viszonylatában kommunikált 10 km/h-ás sebességcsökkentés (90-ről 80 km/h-ra bizonyos utakon) 2018. július 1-től miként érinti a tehergépkocsikat és az autóbuszokat.

(a kép forrása: lefigaro.fr)

Partnereink – főleg az autóbuszok miatt némileg bizonytalanul – a következő tájékoztatást adták a jogszabályi változásról:

Azokon az utakon/útszakaszokon, ahol a kétirányú forgalom a közepén el nem választott úttesten mindösszesen két sávon bonyolódik, a legnagyobb megengedett sebesség MINDEN JÁRMŰ esetében – a nehéz tehergépkocsikra ma is érvényes – 80 km/h-ra csökken.

A Budapesti Francia Nagykövetség is tájékoztatást adott ki a megengedett legnagyobb sebesség csökkentéséről, valamint a francia KRESZ legújabb fontos fejleményeire vonatkozó lényeges információkról. Az írást itt olvashatják:
80 km/h-ra csökken Franciaországban a megengedett sebesség egyes utakon

Miután tételesen egyértelmű tájékoztatást mindeddig a minisztérium sem kapott a franciáktól, javasoljuk, hogy fokozottan figyeljék a kihelyezésre kerülő közlekedési táblákat, ill. szíveskedjenek értesíteni az MKFE-t, ha a fenti tájékoztatástól eltérőt tapasztalnak.


 MKFE

Mancsi Kft. Mancsi Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Nagy Imre Nagy Imre Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gál Sándor Gál Sándor OVIT ZRt. OVIT ZRt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Kolesza György Kolesza György HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Nagy Imre Nagy Imre Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gál Sándor Gál Sándor OVIT ZRt. OVIT ZRt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Kolesza György Kolesza György HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft.