Kína-Európa viszonylatban TIR-es fuvarozók iránt érdeklődnek

Tisztelt Árufuvarozók!

Amint az Önök előtt is ismert, Kína 2018. május óta operatív tagja a TIR Egyezménynek, így ettől az időponttól már TIR fedezet alatt is végezhetők az ország területét érintő fuvarfeladatok. Ennek kapcsán kínai társegyesületünk (CRTA) – egyes helyi szállítmányozó cégek felkérése alapján – felvette a kapcsolatot az IRU illetékeseivel, hogy együtt felmérjék az érdeklődést, és potenciálisan fuvarfeladatokat kínáljanak azoknak a megbízható fuvarozóknak az Európai Unióban, akik járnak Kazahsztánba, különös tekintettel annak olyan keleti területeire, melyek közel esnek Khorgos vagy Bakthy kínai határátkelőkhöz.

A nemzetközi kommunikációs csatornákon keresztül folyó egyeztetések révén lassan konkrét fuvarfeladatok részletei is kirajzolódni látszanak. A kínai vállalatok — megbízóként — kapcsolatot keresnek európai, TIR-igazolvány-birtokos fuvarozókkal az alábbiak szerint.

FUVARFELADAT (1):

Kínai gyártó vállalat lítium akkumulátorok fuvarozására vállalkozót keres.
    viszonylat: Kína - Németország
    rakomány: lítium-akkumulátor (veszélyes áru)
    feltétel: TIR-igazolvány, ADR-engedély


FUVARFELADAT (2):

Kína egyik legjelentősebb e-kereskedelmi csomagküldő vállalata fuvarozó vállalkozót keres.
    viszonylat: Kína - Hollandia
    rakomány: kereskedelmi áruk
    feltétel: TIR-igazolvány


FUVARFELADAT (3):

Kínai vállalat, melynek jelentős árukészletei vannak Nagy-Britanniában és Németországban. Most próbálkoznának először közúton Kína és Európa között.
    viszonylat: Kína - Európa körfuvarok (Nagy-Britannia és Németország)
    rakomány: elektronikai berendezések, járműalkatrész és ruhanemű
    feltétel: TIR-igazolvány


Lényeges, hogy a megbízásokra jelentkező vállalkozónak legyen angol nyelven beszélő kapcsolattartója.


Az IRU illetékesei várják az érdeklődők kérdéseit, felvetéseit. Amennyiben érdeklődnek Kína rendeltetésű export vagy onnan induló import fuvarfeladatok iránt, kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot az MKFE vámszakterületi vezetőjével (Hidvégi Miklós) a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 06 (1) 252 0688/ 224 telefonszámon.


MKFE vám szakterület

MÉK Kft. MÉK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VERES Kft. VERES Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. VERES Kft. VERES Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Végvári András Végvári András VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft.