Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) — 2021

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) — 2021

A fuvarpiac átláthatóságát, a jogkövető vállalkozások piaci versenyhelyzetének javítását, az áfa-csalások felszámolását és a fuvarpiaci bűnözés visszaszorítását célozza az a kormányzati intézkedés, melyet Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) néven a magyar állam 2015-ben bevezetett. A rendszer azóta sokat egyszerűsödött: 2021. január 1-jétől már csak a kockázatos termékeket kell bejelenteni.

Az EKÁER lényege, hogy a vonatkozó jogszabályban meghatározott árumozgásokat egy központi adatbázisban kell rögzíteni, ahol ezáltal a vám- és adóhatóság előtt térben, időben, de mindenekelőtt az adókötelezettségeket tekintve átlátszóan zajlik Magyarország területén az áruforgalom. Fontos, hogy a bejelentés az adózó kötelezettsége (az áru tulajdonosa vagy feladója), nem a fuvarozót sújtja az adminisztratív teher.


Általános elv, hogy az adózónak az EKÁER elektronikus felületén előre be kell jelenteni a gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó árumozgást, ha az:

a) az Európai Unió más tagállamából belföldre irányuló, az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti Európai Közösségen belüli termékbeszerzés (Közösségen belüli termékbeszerzés) vagy egyéb célú behozatal,

b) belföldről az Európai Unió más tagállamába irányuló, az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti termék értékesítése (termékértékesítés) vagy egyéb célú kivitel,

c) belföldön nem közvetlen végfelhasználó részére történő első, általános forgalmi adóköteles termék értékesítése


Az árumozgás előtt az áru feladójának vagy tulajdonosának regisztrálnia kell az EKÁER vagy a NAV elektronikus felületén. A hatóság rendszere erre válaszul egy EKÁER-számot gerenerál, melyet az áru feladójának közölnie kell a fuvarozóval, hiszen a fuvarozónak ezt a számot rá kell vezetnie a menetdokumentumra, és egy hatósági ellenőrzésnél be kell mutatnia.


Egy-egy fuvarfeladatra vonatkozóan a hatósági regisztrációnál a legfontosabb adatokat kell rögzíteni a rendszerben, melyek a feladó, a címzett és a fuvarozó, valamint a rakomány leglényegesebb adatait tartalmazza.

Az adatbejelentésre alkalmas két elektronikus felület:

EKÁER » NAV »

 

EKÁER-jogszabályok:

13/2020. (XII. 23.) PM rendelet az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről »

a bejelentésre kötelezett kockázatos termékek köre 2021. január 1-jétől »


GYORSAN ELDÖNTHETŐ, KELL-E EKÁER-BEJELENTÉS — Az árukibocsátók, feladók és fuvarozók munkáját nagyban megkönnyíti, hogy elkészült a Régens Zrt. által fejlesztett EKÁER-kalkulátor. Az internetes alkalmazást használva, a termék és a jármű adatait beírva 1 perc alatt eldönthető, hogy az adott fuvarfeladat EKÁER-bejelentési kötelezettség alá esik-e vagy sem:


EKÁER-KALKULÁTOR »

 

TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. WSZL WSZL TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Végvári András Végvári András Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Persped Kft. Persped Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán K és V KFT. K és V KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. WSZL WSZL TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Végvári András Végvári András Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Persped Kft. Persped Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán K és V KFT. K és V KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft.