Ma Emma napja van.

HAVI KAMIONSTOP (EU+H)

Mint minden évben, így idén szeptember 1. óta is a kamionstop őszi rendje irányadó Magyarországon. A 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárműveknek és járműszerelvényeknek október szombatjain ezért éjjel 22:00 órakor kezdődik a korlátozás, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Ettől eltérő órarend lesz a nemzeti ünnep hétvégéjén. A tilalmak mind a belföldi, mind nemzetközi forgalomban közlekedőkre, és az összes környezetvédelmi osztályba tartozó tehergépjárműre vonatkoznak. Az államhatártól a telephelyig hazagurulni nem lehet, mert az a kedvezmény minden évben csak júliusra és augusztusra áll fenn.

Októberi közlekedési korlátozások Európában — 2021

Teljes jogú tagjaink már le tudják tölteni az AutóKözlekedés folyóiratunkban is megjelentetett, európai országokra vonatkozó 2021. októberi „Közlekedési korlátozások” táblázatot. Fontos, hogy a járványhelyzet csillapodásával tavasszal és nyáron az összes országban visszaállt a kamionstop régi rendje! Magyarországon októberben a korlátozás őszi órarendje irányadó (szombatonként 22:00 órai kezdettel). A lenti, nyomtatott korlátozási táblázathoz képest változás mindig lehet; híroldalunkra és erre a linkre tanácsos időről időre visszalátogatni. Itt részletezzük az időközben bekövetkezett változásokat is.

... a kamionstop őszi rendje szerint

Mint minden évben, így idén szeptember 1-jétől is a kamionstop őszi rendje irányadó Magyarországon. A 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárműveknek és járműszerelvényeknek szeptember szombatjain már csak éjjel 22:00 órakor kezdődik a korlátozás, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. A tilalom mind a belföldi, mind a nemzetközi forgalomban közlekedőkre, és az összes környezetvédelmi osztályba tartozó tehergépjárműre vonatkozik. Az államhatártól a telephelyig hazagurulni már nem lehet, mert az a kedvezmény minden évben csak júliusra és augusztusra áll fent. Részletes órarend és kivételek a tagi kulcsszavakkal megnyitható összefoglalónkban olvashatók.

Szeptemberi közlekedési korlátozások Európában — 2021

Teljes jogú tagjaink már le tudják tölteni az AutóKözlekedés folyóiratunkban is megjelentetett, európai országokra vonatkozó 2021. szeptemberi „Közlekedési korlátozások” táblázatot. Fontos, hogy a járványhelyzet csillapodásával tavasszal és nyáron az összes országban visszaállt a kamionstop régi rendje! Magyarországon szeptemberben a korlátozás őszi órarendje irányadó (szombatonként 22:00 órai kezdettel). A lenti, nyomtatott korlátozási táblázathoz képest változás mindig lehet; híroldalunkra és erre a linkre tanácsos időről időre visszalátogatni. Itt részletezzük az időközben bekövetkezett változásokat is.

Augusztusi közlekedési korlátozások Magyarországon — 2021

...augusztusban a kamionstop nyári órarendje szerint

2021 augusztusában Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása szombatonként 15:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Egyedül az augusztus 20-i nemzeti ünnep hétvégéje kivétel: akkor ugyanis hosszabb lesz a korlátozás. Az augusztusi hétvégéken a kamionstop belföldi-nemzetközi viszonylatban, valamint minden környezetvédelmi kategóriás járműre egyaránt vonatkozik, azonban van lehetőség a határról történő hazagurulásra a lenti feltételekkel.

Augusztusi közlekedési korlátozások Európában — 2021

Teljes jogú tagjaink már le tudják tölteni az AutóKözlekedés folyóiratunkban is megjelentetett, európai országokra vonatkozó 2021. augusztusi „Közlekedési korlátozások” táblázatot. Fontos, hogy Németország valamennyi tartományában ismét életbe lépett a kamionstop 2021. július 1-jén. Olaszországban és Spanyolországban még tavasszal állt újra vissza a kamionstop régi rendje! Magyarországon júliusban és augusztusban a korlátozás nyári órarendje irányadó (szombatonként 15:00 órai kezdettel). A lenti, nyomtatott korlátozási táblázathoz képest változás mindig lehet; híroldalunkra és erre a linkre tanácsos időről időre visszalátogatni. Itt részletezzük az időközben bekövetkezett változásokat is.

Júliusi közlekedési korlátozások Magyarországon — 2021

...júliusban a kamionstop nyári rendje szerint

2021 júliusában Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása szombatonként 15:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. A júliusi hétvégéken a kamionstop belföldi-nemzetközi viszonylatban, valamint minden környezetvédelmi kategóriás járműre egyaránt vonatkozik, azonban adott a határról történő hazagurulás lehetősége a lenti feltételekkel.

Júliusi közlekedési korlátozások Európában — 2021

Teljes jogú tagjaink már le tudják tölteni az AutóKözlekedés folyóiratunkban is megjelentetett, európai országokra vonatkozó 2021. júliusi „Közlekedési korlátozások” táblázatot. Németország valamennyi tartományában ismét életbe lépett a kamionstop 2021. július 1-jén. Olaszországban és Spanyolországban még tavasszal állt újra vissza a kamionstop régi rendje! Magyarországon júliusban a korlátozás nyári órarendje irányadó (szombatonként 15:00 órai kezdettel). A lenti, nyomtatott korlátozási táblázathoz képest változás mindig lehet; híroldalunkra és erre a linkre tanácsos időről időre visszalátogatni. Itt részletezzük az időközben bekövetkezett változásokat is.

Júniusi közlekedési korlátozások Magyarországon — 2021

...júniusban is még a kamionstop tavaszi rendje szerint

2021 júniusában Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. A júniusi hétvégéken a kamionstop belföldi-nemzetközi viszonylatban, valamint minden környezetvédelmi kategóriás járműre egyaránt vonatkozik!

Júniusi közlekedési korlátozások Európában — 2021

Teljes jogú tagjaink az alábbi linkről tudják letölteni az AutóKözlekedés folyóiratunkban is megjelentetett, európai országokra vonatkozó 2021. júniusi „Közlekedési korlátozások” táblázatot. A járványhelyzet miatt a hétvégi és ünnepnapi közlekedési tilalom alól 2021. június 30-ig mentesség van Németország valamennyi tartományában, ellenben Olaszországban és Spanyolországban hosszú szünet után újra visszaállt a kamionstop régi rendje! Magyarországon még júniusban is a korlátozás tavaszi órarendje irányadó. A lenti, nyomtatott korlátozási táblázathoz képest változás mindig lehet; híroldalunkra és erre a linkre tanácsos időről időre visszalátogatni. Itt részletezzük az időközben bekövetkezett változásokat is.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.