További határforgalmi optimalizációra tettek javaslatot az érdekképvisletek

Az osztrák, szlovák, horvát és román határátkelők működésének javítására tett javaslatot az MKFE és a NiT Hungray a tagvállalkozásoktól érkezett észrevételek és kérések alapján.

A pandémiás helyzetben hozott szigorú szabályok könnyítését, illetve a járványhelyzet miatt életben lévő korlátozásmentességek visszaállítása miatt újabb, a határátlépést gyorsító javaslatokat fogalmazott meg az MKFE és a NiT Hungary az ORFK és a Külügyminisztérium felé.  Ilyen mások mellett a Klingenbach/Sopron átkelő 7,5 tonnás korlátozásának ismételt, és lehetőség szerint végleges feloldása, amely csökkentheti a Hegyeshalom terheltségét, ahol az utóbbi napokban ismét jelentősebb fennakadásokat tapasztalnak a fuvarozók. A visszajelzések szerint az elmúlt héten legalább 2 alkalommal alakult ki 15 kilométeres sor, amely több órás várakozásra/araszolásra kényszerítette a járműveknek.

Emellett a horvát (Udvar), a szlovák (Bánréve) és a román (Gyula) határokra vonatkozóan is újabb javaslatokat tettek az érdekképviseletek.

A levelet teljes terjedelmében IDE» kattintva olvashatja el.


MKFE Kommunikáció

Nagy Imre Nagy Imre Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WSZL WSZL Kerekes Kft. Kerekes Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. VERES Kft. VERES Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Teherporta Kft. Teherporta Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WSZL WSZL Kerekes Kft. Kerekes Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Sascamion Kft. Sascamion Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. VERES Kft. VERES Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Teherporta Kft. Teherporta Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft.