Pesten rövidebb rakpart-szakaszt érintenek a hétvégi lezárások

Pesten rövidebb rakpart-szakaszt érintenek a hétvégi lezárások

A turisták és a turistabuszok forgalmának elemzését követően a főváros úgy határozott, hogy az Irányi utcai lehajtótól délre eső rakparti szakasz a jövőben már nem lesz a hétvégenkénti útlezárások helyszíne. A döntést többek között közbiztonsági és közrendvédelmi szempontok indokolták.

A turistabuszoknak a 2023. március 25-26-i hétvégétől kezdve már nem kell behajtási engedélyt kérniük az Irányi utca-Közraktár utca közötti szakaszon lévő nemzetközi hajóállomás megközelítéséhez, csupán az alsó rakpartot használó járműszám közlése szükséges a korábbi gyakorlat szerint.


A turisztikai szezonban a pesti alsó rakpartot hétvégente ezentúl a Margit híd és az Irányi utca közötti szakaszon fogják lezárni a gépjárműforgalom elől, így tehát az Irányi utcától délre szabadon közlekedhetnek a járművek.


a BKK közleménye »

az MKFE korábbi híradása »

KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Mancsi Kft. Mancsi Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Mancsi Kft. Mancsi Kft.