Becsöngettek — 1,2 millió diák közlekedik egyszerre

Becsöngettek — 1,2 millió diák közlekedik egyszerre

Cikkünk alján látványos kisfilm a holttérről!

Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2024. szeptember 2-án (hétfőn) az alap- és középfokú oktatási intézményekben megkezdődött az új tanév, a reggeli és koradélutáni közlekedésben egyszerre megjelentek a gyermekek.

Az elkövetkezendő tíz hónapban ezért a hazai utakon-utcákon főként reggel 7 és 8 óra között, valamint a koradélutáni órákban egyszerre lesz jelen az a mintegy 1,2 millió közlekedő diák, akik eddig — az online tanítás és a nyári szünidő alatt — napközben otthon voltak, illetve egyenletes időbeli eloszlással vettek részt a forgalomban. A gyerekek a közlekedés legvédtelenebb szereplői, meggondolatlan viselkedésükre mindig számítani kell. Vigyázzunk rájuk!


MIT MUTATNAK A SZÁMOK? — 2023-ban a gyermekeket ért 1.392 közlekedési baleset közül 1.232 könnyű sérüléssel végződött, de 152 esetben súlyos sérülés lett a következmény, míg 8 gyermek életét vesztette. A balesetek 92 %-a a járművezetők hibájából következett be (sebességtúllépés, kanyarodás, szabálytalan előzés stb.), míg a gyerekek csupán az őket ért balesetek 8 %-ában voltak okozók — olvasható az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottságának elemzésében.


AZ ISKOLA RENDŐRE — Immár több ezer alap- és középfokú oktatási intézmény csatlakozott „Az iskola rendőre” elnevezésű közlekedésbiztonsági programhoz, mely 16 éve működik Magyarországon. A program célja, hogy a elősegítse kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedését, szabálykövető magatartását, bővítse közlekedési ismereteiket, felderítse és megszüntesse a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezőket.


A KRESZ AZ ISKOLABUSZOK SZOLGÁLATÁBAN — A gyermekek testi épségének megóvása indokolta a KRESZ legutóbbi években eszközölt módosításait, miután hazánk útjain szembeötlően sok 14 év alatti gyermek sérült meg közúti közlekedési balesetben. Kevés autós tudja, hogy nemcsak egyes észak-európai országokban, hanem Magyarországon is érvényben van az a szabály, mely szerint párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úttesten a „gyermekszállítás” táblával megjelölt (álló) autóbuszt sem kikerülni, sem mellette szemben elhaladni nem szabad, ha a busz a gyermekek be- és kiszállását mindkét oldali irányjelzőjének (vészvillogójának) egyidejű működtetésével jelzi.

Szintén az elmúlt években került a KRESZ-be, hogy a „gyermekek” elnevezésű veszélyt jelző táblával jelölt útszakaszon járművekkel legfeljebb 30 km/órás sebességgel szabad közlekedni, ha a tábla alatti kiegészítő táblán két nyíl közé zárt távolságot is feltüntettek. A kiegészítő jelzőtábla jelezheti, ha a sebességkorlátozás csak meghatározott időszakra érvényes.


KIT TAKAR A HOLTTÉR? — Az utóbbi időben kiemelkedő vizsgálati terület lett a holtteres balesettípus. A nagyhaszongépjárművek vezetői által be nem látható külső terek veszélyeire több országban is külön felhívják a figyelmet. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2024-ben kezdte matricás kampányát: a buszok és trolibuszok hátulján holttérre figyelmeztető citromsárga matricákat helyeztek el.


Jennifer és Herbert, avagy kisfilm a holttérről
a kerékpáros kislány és a kamionos szemével »

 

Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. K és V KFT. K és V KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Bíró Tamás Bíró Tamás KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. WSZL WSZL "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Teleki János Teleki János Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Lévai László Lévai László EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. K és V KFT. K és V KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Bíró Tamás Bíró Tamás KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. WSZL WSZL "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Teleki János Teleki János Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Lévai László Lévai László EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft.