Dübörögnek a kamionok Hajdúszoboszlón

Dübörögnek a kamionok Hajdúszoboszlón

Csütörtökön nyitotta meg kapuit a XIV. Hajdúszoboszlói Kamionos Találkozó, péntek délutánra pedig szinte teljesen megtelt a repülőtér területe szebbnél szebb járművekkel. A programdús hétvége a péntek esti kamionos felvonulással vette kezdetét, több mint 200 járműből álló konvoj gördült végig Hajdúszoboszló utcáin. Idén az MKFE is részt vett a rendezvényen, ahol számos MKFE-tag is képviselteti magát.

Néhány jármű, amelyet lencsevégre kaptunk az MKFE-tagvállalkozások flottájából.

   



Az Alba-Zöchling Kft. 1989-ben alakult, a szakmában az egyik első hazai szállítmányozó cégként, és mára egy jelentős méretű középvállalattá nőtte ki magát. Folyamatosan bővülő gépjárműparkjuk jelenleg 155 darab legkorszerűbb, EURO6-os környezetvédelmi besorolású tehergépkocsiból áll. 


A DO-MO Trans szállítmányozási cég 1994-ben jött létre. A nemzetközi és belföldi árufuvarozáson túl tartálytisztítással foglalkozik, tagja az EFTCO-nak (Európai Mosó Szövetség). 


A 34 éve megalakult Gartner Intertrans Hungária Kft. mára Magyarország második legnagyobb nemzetközi fuvarozási vállalatává nőtte ki magát.


A Gégény Transz 1998-as alapításától fogva belföldi fuvarozással, illetve szállítmányozással foglalkozik. A cégvezető, Gégény Tamás szakmai tevékenységét és közéleti szerepvállalását 2023-ban a VOSZ által alapított Év vállalkozója díjjal ismerte el, 2022-ben pedig az Év felelős vállalkozója elismerésben részesült.

       


A Hunland 1992 óta kapocs az állattenyésztők és kereskedők között. Szerteágazó szolgáltatásainkkal gyors és hatékony megoldásokat kínálnak partnereik számára az agrárpiacon. Missziójuk egyik alapköve az állatokkal való méltóságos bánásmód. Kíméletes és professzionális szállítási módszerükkel az állatok mindig „business osztályon” utaznak.

       


A K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft. 1989-ben alakult 100%-ban magyar családi tulajdonú vállalkozásként. Az elmúlt évtizedek kitartó és odaadó munkájával, etikus és transzparens működésével a vállalkozás egyre sikeresebbé vált, és folyamatosan fejlődött. Ennek köszönhetően 2025-ben is megkapta a Dun & Bradstreet tanúsítványát, ami azt jelenti, hogy a K&V továbbra is a pénzügyileg legstabilabb, legmegbízhatóbb magyar cégek közé tartozik.

       


A Supernova nagy hangsúlyt fektet a fiatal generáció támogatására, mentorprogramjukon keresztül a pályakezdőkkel és a pályaváltókkal akarják megszerettetni a fuvarozószakmát, másik missziójuk pedig, hogy a sporton keresztül érjék el a Z-generációt. Ennek érdekében számos olyan eseményt támogat, amely ugyanezt tűzi zászlajára. A Sztárbox kiemelt támogatójaként ott lesz augusztus 16-án a budapesti Hősök terén is, ahol a 100 éves magyar ökölvívást ünnepelve 100 pár bokszol, és ahol Kokó és Madár is ringbe lép.

       

 

Az idén 35 éves Trans-Sped egyedi kamionjával ünnepli ezt a jubileumi évet. A fuvarozás és szállítmányozás a cég legrégibb tevékenysége, de ma már komplex logisztikai szolgáltatásokat kínál országszerte és nemzetközi viszonylatban. A  Trans-Sped magyar családi tulajdonban lévő vállalat, közel 700 munkavállalót foglalkoztat és 180 gépjárművel rendelkezik, ahol a kezdetektől kiemelten fontos a családbarát légkör és a szerethető munkakörnyezet ápolása. Flottájuk átlagéletkora másfél év, ezzel is törekszik a fenntarthatóságra és a gépjárművezetők kényelmére. Büszkék arra, hogy 2024-ben az Év Fenntartható Fuvarozó díjat nyerték el. 

        


És még néhány tagunk, akik velünk együtt ünnepeltek: WSZL, László Pekárik Internationale Transporte, Transintertop 

              

 

 

Szalkai Tamás Szalkai Tamás Dömötör Tamás Dömötör Tamás SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. WSZL WSZL Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VERES Kft. VERES Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nagy Imre Nagy Imre Kolesza György Kolesza György Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gál Sándor Gál Sándor Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lévai László Lévai László Szalkai Tamás Szalkai Tamás Dömötör Tamás Dömötör Tamás SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. WSZL WSZL Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VERES Kft. VERES Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nagy Imre Nagy Imre Kolesza György Kolesza György Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gál Sándor Gál Sándor Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lévai László Lévai László