Vészkiálló öblöket szorgalmazunk az M1-es autópályán

Vészkiálló öblöket szorgalmazunk az M1-es autópályán

Az M1-es autópálya építkezéssel érintett szakaszain gyakorta lehet olyan kamionosokat látni, akik járműveikkel a leállósávba húzódva veszik ki pihenőidejüket. Az út üzemeltetője helyteleníti ezt, azonban egyesületünk úgy látja, hogy a járművezetőket a kényszer viszi rá erre, máskülönben képtelenség lenne eleget tenni a vezetési és pihenőidőkről szóló jogszabály rendelkezéseinek. Az MKFE ezért vészkiálló öblök kialakítását javasolja.

A vezess.hu internetes portál 2026. február 17-én foglalkozott a témával. Mint írják: az útüzemeltető szabálytalanságra hivatkozik, egyben úgy látja, hogy a leállósávban vesztegelő kamionok feltartják a forgalmat. Egyesületünk főtitkára azonban azzal kelt a kamionosok védelmére, hogy kiemelte: a 46 kilométeres sávelhúzással érintett szakaszon nincs lehetősége a kamionoknak a szabályos megállásra. Többször egyeztettünk a rendőrséggel és a pálya üzemeltetőjével is, kérve, hogy alakítsanak ki vészkiálló öblöket a kamionok számára, ahol a sofőrök kivehetik szüneteiket.

Árvay Tivadar úgy fogalmazott: „A lehetősége sem adott annak, hogy a gépkocsivezető a forgalom akadályozása nélkül tarthassa be a vezetési idő szabályokat, ez pedig számunkra nem lehetőség, hanem kötelezettség, ezért meglehetősen visszás számon kérni őket, vagy úgy beszélni róluk, hogy szándékosan és szabálytalanul tartják fel a forgalmat”.

tovább a vezess.hu cikkére »

 

SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán REFLEX Kft. REFLEX Kft. Végvári András Végvári András Artur '95 BT. Artur '95 BT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila World Logistik Kft. World Logistik Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán REFLEX Kft. REFLEX Kft. Végvári András Végvári András Artur '95 BT. Artur '95 BT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila World Logistik Kft. World Logistik Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft.