Kicsöngettek! Napközben több a gyerek az utakon

Kicsöngettek! Napközben több a gyerek az utakon

Közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés

Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2026. június 19-én az alap- és középfokú oktatási intézményekben véget ért a tanév. Az iskolapadban ülő 1,2 millió gyermek így egész nap a közlekedés résztvevője lett. Mivel legtöbbjük nincs tisztában a KRESZ pontos szabályaival, ezért kiszámíthatatlan viselkedésükre mindig készülni kell. Vigyázzunk rájuk! Az elmúlt tíz évben hazánkban közel 90 gyermek vesztette életét közlekedési balesetben. Európa többi országában szintén most és a következő két hétben „rajzanak ki” a gyerekek az iskolából.


Hazánkban egyre nagyobb teret hódít a rolleres és kerékpáros közlekedés. Ugyanakkor a személyi sérüléssel járó közúti balesetek statisztikáiban szembetűnő, hogy az utóbbi években megnövekedett a kerékpárosok érintettsége. Még tapasztalt gépjárművezetők is szokatlan helyzetben találhatják magukat pl. egy-egy „jobbkezes” útkereszteződésben, hiszen a KRESZ az utóbbi években már megengedi, hogy egyirányú utcákban a biciklisták a forgalommal ellentétes irányban is közlekedhessenek. A kerékpáron közlekedők KRESZ-ismeretei azonban gyakorta hiányosak, és tudatlanságuk sokszor komoly veszélybe sodorja őket. A BRFK már az elmúlt évben kommunikációs kampányba kezdett a legkisebb közlekedők körében.


Városi-külvárosi övezetben készüljön fel a kerékpárosok, gyalogosok holttérben történő váratlan felbukkanására!

Jennifer biciklivel, Herbert kamionnal, avagy kisfilm a holttérről:
mit lát a gépjárművezető, mit lát a kerékpáros? »

 

Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Kolesza György Kolesza György A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Kolesza György Kolesza György A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft.