Featured

Ne feledje, csapda! Ne adjon nekik fuvarmegbízást!

Nem hivatalos értesülések szerint már a rendőrség is komolyan foglalkozik az elmúlt hetekben eltűnt kamion-rakományok ügyével. Az esetek mögött feltételeztetően ugyanaz a bűnszervezet áll. Mint a napokban hírül adtuk, a csalók mostanában frissen megvásárolt cégek nevében követnek el bűncselekményeket. Tanácsoljuk, hogy feltétlenül informálódjék, mielőtt bárkinek is fuvarmegbízást ad!

A legutóbbi ilyen történet a Dulai-Trans Kft. esete volt (3600 Ózd, Mogyorós völgy u. 39.), mely a közelmúltban tulajdonosváltáson ment keresztül. A vállalkozás régi tulajdonosa megvált a cégtől, azonban vevőként egy bűnözői csoport jelentkezett, mely feltehetően elődje tudta nélkül visszaélt a jogaival, és árut lopott el.


A bűnözők arra építettek, hogy az addig tisztességesen működő Dulai-Trans Kft. életében bekövetkezett tulajdonosváltásról a fuvarpiac szereplői (elsősorban a cég megbízói) csak napok vagy hetek elteltével értesülnek majd, s ezt az átfutási időt kihasználva azalatt ők szabadon garázdálkodhatnak és lophatnak rakományt, visszaélve a cég régi tulajdonosának jó hírével. Ügyeskedésüket eddig jóhiszemű megbízók két (más informátorok szerint öt) kamionnyi rakománya bánja: a rézreszelékkel illetve gépjármű-abronccsal megrakott járműszerelvények mindezidáig nem érkeztek meg rendeltetési helyükre. Egyesületünk azt tanácsolja, hogy a Dulai-Trans Kft.-től — minthogy az már szélhámosok kezén van — senki ne fogadjon semmilyen ajánlatot; illetve a tőlük érkező kapcsolatfelvétel esetén azonnal értesítse a rendőrséget!


Egy hasonló eset a Rocs-Cargo Kft.-vel »

Az Alfi Trans Kft. ügyvezetője megrökönyödve értesült »

Visszaélés áldozata lett a győri Néró Sped Kft. »

Bűncselekmény áldozata tagunk, a szegedi Á-SZ-F 5000 Kft. »

A csaló a Lászlófy Trans illetékesének adta ki magát »

 

Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. NTS Kft. NTS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. NTS Kft. NTS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft.