Featured

Fontos határnapok a gázolaj jövedéki adóját visszaigénylőknek

Mindazoknak, akik járműveikkel jogosultak a kereskedelmi gázolaj igénybevételére, azaz jövedéki adó-visszaigénylésre, 2012 első heteiben célszerű fejben tartaniuk két fontos határnapot (azaz inkább csak egyet, mert a nyitó határnapon, január 20-án az éves visszaigénylés már elkezdődött).

1.) A 2011. évre (vagy annak IV. negyedévére) adó-visszatérítést tehát január 20-tól már lehet igényelni; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan fogadja a kitöltött nyomtatványokat.


2.) Az alábbi jogszabály-magyarázatban kifejtett „tankolás hónapja + 12 hónap” jogvesztő határidőről fontos tudni, hogy az, aki az igényét a 2011-es esztendőben betankolt összes gázolajra most január 31-ig nem nyújtja be, az korántsem veszti el az egész 2011-es tárgyévre vonatkozó jogosultságát, csupán a tavaly januári tankolásai után járó visszaigénylésről marad le, hiszen a visszaigénylési jog mindig a tankolás hónapját követő 12 hónapon belül érvényesíthető. (Miről is van szó? Tovább a jogszabályrészletre »).


Kapcsolódó anyagaink:

Kereskedelmi gázolaj: kinek jár és hogy megy a visszaigénylés? »

MKFE-tagoknak ingyenes szoftver kereskedelmi gázolajhoz »

 

GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Ivanov György Ivanov György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Teleki János Teleki János Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. K és V KFT. K és V KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Ivanov György Ivanov György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Teleki János Teleki János Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. K és V KFT. K és V KFT. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft.