Featured

Megtalálták tagunk ellopott félpótkocsiját!

Megtalálták azt a 9 millió forint értékű Schmitz félpótkocsit, melyet egyesületünk egyik tagjától loptak el két és fél nappal ezelőtt (2014. március 2-án) a főváros XXII. kerületéből. A tolvaj nem vitte messzire...

Az eltűnt járművet egy közeli szélhelyű (szintén MKFE-tag) vállalkozás gépkocsivezetője ismerte fel egy csepeli telephelyen szerda délelőtt, s azonnal hívta a sértettet. Úgy tudjuk: szerdán napközben a rendőrség is a helyszínre érkezett, és elég jól körülhatárolható a feltételezett tettes személye is, aki egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (A félpótkocsi XZS-733-as rendszáma azonban ismeretlen helyen van; azt további bűncselekményre még felhasználhatják.)


Károsult tagunk, a Tantürk Kft. köszöni a fuvarozótársak és gépkocsivezetők segítő együttműködését. Kérdésünkre válaszolva a cég elmondta: a megtaláló kamionsofőr várhatóan meg is kapja a kitűzött 500.000 forintos nyomravezetői díjat.


Egyesületünk örül a sikernek, s annak, is, hogy az eset jól mutatja, mekkora nagy erő rejlik a szakma szereplőinek közös összefogásában.


Korábbi híradásunk a lopásról »

 

MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft VERES Kft. VERES Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. STV Kft. STV Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft VERES Kft. VERES Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. STV Kft. STV Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ.