Továbbra is terjed a kéknyelv betegség

2014. november 12-ig Magyarországon a kéknyelv-betegség öt megyében (Bács-Kiskun megye, Csongrád megye, Békés megye, Tolna megye, Baranya megye) 56 esetben került megállapításra; összesen 133 szarvasmarhából, 6 juhból és egy kecskéből mutatták ki a betegséget okozó vírust. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által a járványügyi helyzet változásának megfelelően kijelölt védő- ill. megfigyelési körzetek illetve az ezekre vonatkozó állat-egészségügyi korlátozó intézkedések Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye egyes területeinek kivételével az ország jelentős részét érintik.

Grafikus formában a körzetek térképi megjelenítése ITT>>

Korlátozás alá vont körzetekbe tartozó települések listája ITT>>
 
Tájékoztatás a kéknyelv betegség járványügyi helyzetéről tárgyú 2827_045 számú dokumentum ITT>>
 
A betegséggel kapcsolatos tudnivalók elérhetőek a NÉBIH honlapján: https://www.nebih.gov.hu/
Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. STV Kft. STV Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Persped Kft. Persped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Kolesza György Kolesza György Sascamion Kft. Sascamion Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. K és V KFT. K és V KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Teleki János Teleki János Artur '95 BT. Artur '95 BT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. NTS Kft. NTS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. STV Kft. STV Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Persped Kft. Persped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Kolesza György Kolesza György Sascamion Kft. Sascamion Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. K és V KFT. K és V KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Teleki János Teleki János Artur '95 BT. Artur '95 BT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. NTS Kft. NTS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés