OFA: a munkáltatók hiánya lassítja a gépjárművezető képzés beindulását a Közép-magyarországi régióban

November 16-án indul az első államilag támogatott gépjárművezető képző tanfolyam, amelyet többkörös szűrés előzött meg – számolt be a legfrissebb eredményekről az MKFE-ben folytatott tegnapi megbeszélésen Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója.
Az egyeztetésen elhangzott: a tanfolyamok indulásának egyik feltétele, hogy megfelelő számú munkáltatói igény jelenjen meg az OFA felé, mert a képzéseket csak a konkrét igények kiszolgálásához igazítva tudják elindítani. A munkáltatókkal való személyes egyeztetés elengedhetetlen a képzések megkezdése előtt, ezért az OFA várja a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre az erre vonatkozó jelzést.
 
Az MKFE kérdésére, amely azt tudakolta, hogy a kisvállalkozók – az 1-5 újonnan felvett gépkocsivezetővel számoló cégek – hogyan rúghatnak labdába a nagy, 50–100 főt igénylő cégek mellett, az ügyvezető elmondta: lehetőség van rá, hogy a kisebb létszámigénnyel rendelkező fuvarozók összefogjanak, és az így összeadódó, legalább 10-15 fős gépkocsivezetői igényüket együttesen jelezzék az OFA felé. Ebben az esetben a képzés az ő részükre is azonnal és külön csoportban elindítható.

Pákozdi Szabolcs hangsúlyozta, hogy az összefogás egyéb haszonnal is járhat, például a vállalkozók így közösen szervezhetik meg és állhatják a jövőbeni munkaerejük számára a képzési helyre való eljutást, amennyiben a tanfolyam nem helyben indul.
 
A Közép-magyarországi régióban minden feltétel adott a tanfolyamok indítására, itt csak a munkaadói oldal aktivitására, és az összehangolt igények jelzésére vár az OFA.

Az országos, konvergencia régiós képzéseket megelőző csoportos tájékoztatók beindulása december közepére, illetve a jövő év elejére várható. Az OFA a konvergencia régióban képzést megvalósító képző intézmények kiválasztásában az MKFE szakmai véleményére is támaszkodik. Az ügyvezető hozzátette: még a héten lezárul az autóbuszos képzők kiválasztása a Közép-magyarországi régióban.
 
MKFE kommunikáció
HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. WSZL WSZL EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Persped Kft. Persped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. WSZL WSZL EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Persped Kft. Persped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft.