Törzstőke emelés határideje

2014. március 15-én lépett hatályba a 2013. évi V. törvény („Új Ptk.”), mely rendelkezett a kft.-k törzstőkéjének kötelező emeléséről. A törvény két év türelmi időt adott erre azon vállalkozásoknak, melyek törzstőkéje nem éri el a hárommilió forintot.

Az Országgyűlés 2016. március 1-jén fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében az alapítványok, egyesületek és csak a 3 millió forintnál alacsonyabb összegű törzstőkével rendelkező korlátolt felelősségű társaságok további egy év haladékot kapnak arra, hogy létesítő okiratukat az új Ptk. rendelkezéseihez igazítsák.

Fontos, hogy azok a kft-k, akiknek törzstőkéje eléri vagy meghaladja a 3 M Ft-ot, illetve részvénytársaságok, nem kaptak haladékot, ezért az nyrt-k és zrt-k létesítő okiratát is még 2016. március 15. előtt feltétlenül összhangba kell hozni a hatályos Ptk. rendelkezéseivel.

(Vonatkozó jogszabályok: 2013. évi CLXXVII. törvény (12-13. §), valamint 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (különösen a 3:161. §, valamint 3:198. §-tól a 3:209 §-ig).

Ptk. »

 

RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gál Sándor Gál Sándor Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. WSZL WSZL Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Végvári András Végvári András Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Nagy Imre Nagy Imre Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gál Sándor Gál Sándor Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. WSZL WSZL Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Végvári András Végvári András Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft.