Az MKFE új Alapszabálya a november 19-i Elnökségi Fórum egyik fő témája – döntsünk együtt az Egyesület jövőjéről!

Tisztelt Tagjaink, Tisztelt Küldöttek! Az MKFE 2016. november 19-én (szombaton), 10:00 órától rendezi meg Elnökségi Fórumát a budapesti Holiday Inn hotelben, amelyre Wáberer György elnök, valamint az Egyesület Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önöket!
Amennyiben még nem regisztrált, kérjük, részvételi szándékát haladéktalanul jelezze Árvay Tivadarnak az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 06 (1) 252-0688/226 telefonszámon.

Az Elnökségi Fórumon kötetlen formában vitathatja meg a tagság a fuvarozókat érintő legfontosabb kérdéseket, problémákat, a folyamatban lévő ügyeket az Elnökséggel, a Tanácsok tagjaival, a Küldöttekkel és egymással.

A november 19-i találkozó egyik legfontosabb, az Egyesület jövőjét meghatározó témája az új Alapszabály, amelyről a 2017-es tavaszi Küldöttgyűlés hoz végleges határozatot. Az előkészítés során beérkezett javaslatok belekerültek abba a rövidesen elkészülő összefoglaló anyagba, amelyet november 12-én tagjainknak is megküldünk, és amelyről az Elnökségi Fórumon kifejthetik a véleményüket, illetve további javaslatokkal élhetnek az alapszabály-módosító bizottság felé.

AZ ÖN VÉLEMÉNYE IS FONTOS! KÉRJÜK, JÖJJÖN EL AZ ELNÖKSÉGI FÓRUMRA!

RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKÁT JELEZZE ÁRVAY TIVADARNAK:

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 06 (1) 252-0688/226

Figyelem, a rendezvényen csak a regisztrációval rendelkező vendégek számára tudunk ebédet biztosítani!

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Kérdés esetén keresse Árvay Tivadart:
Telefon: + 36 (1) 252 0688/266
Mobil: + 36 (30) 241 9328
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az Elnökségi Fórum időpontja és helyszíne:
2016. november 19., 10:00–17:00
Holiday Inn Budapest-Budaörs Hotel
2040 Budaörs, Agip u. 2.

 

Megközelíthetőség

Tömegközlekedéssel
A Kelenföldi pályaudvartól a 172-es, a 172B és a 173-as jelzésű busszal Budaörs, benzinkút megállóig. Innen kb. 5 perc gyalog az autópálya feletti felüljárón.

Közúton
Budapestről: A belvárostól 10, Budapest szélétől 3 kilométerre található, az M1-M7-es autópálya Tesco kijáratánál, az autópálya bal oldalán.

Az M0-s körgyűrűről, Győr (Bécs) ill. Balaton felől: az M1-M7 közös szakaszán Budapest felé haladva, a Budaörs centrum letérőnél az autópályától jobbra, (Tesco, KIKA bevásárlóközpont felé) közvetlenül az ott található AGIP benzinkút után.
Parkolás a hotel felszíni parkolójában, térítésmentesen.

Az M1-M7 kivezető szakaszának használatához országos vagy Pest megyei matrica szükséges!

 

MKFE kommunikáció

STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. STV Kft. STV Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. WSZL WSZL BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. STV Kft. STV Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. WSZL WSZL BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft.