Featured

Wáberer György a magyar fuvarozókat sújtó nyugat-európai minimálbér előírások elleni fellépéséről tárgyalt az igazságügyminiszterrel

Az MKFE elnöke és főtitkárhelyettese 2017. január 24-én Trócsányi László igazságügyi miniszterrel és Kecsmár Krisztián EU-ügyi államtitkárral tárgyalt.

A felek áttekintették a nyugati minimálbér-ügyek aktuális helyzetét, különös tekintettel az új osztrák fejleményekre. Egyetértésben rögzítették, hogy az uniós kiküldetési szabályozásra hivatkozó, egyre-másra születő és szigorodó nemzeti előírások az egész magyar közúti fuvarozói szektor létét és nemzetközi versenyképességét veszélyeztetik, ezért a kormányzat kiemelt figyelemmel követi az eseményeket.

Brüsszeli képviselői, diplomatái folyamatosan szorgalmazzák az Európai Bizottságnál a megkezdett, ám „befagyott” kötelezettségszegési eljárások következetes végigvitelét.

A miniszter arról is biztosította az MKFE vezetőit, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel és Tállai Andrással, a NAV vezetőjével is egyeztet a szükséges hazai lépésekről.


MKFE kommunikáció

Lévai László Lévai László Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki János Teleki János NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Végvári András Végvári András Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Bertók Zoltán Bertók Zoltán AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Ivanov György Ivanov György Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Lévai László Lévai László Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki János Teleki János NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Végvári András Végvári András Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Bertók Zoltán Bertók Zoltán AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Ivanov György Ivanov György Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft.