Featured

Dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikai államtitkár tart tájékoztatót a Rendkívüli Küldöttgyűlést előtt, 2017. július 19-én

Tisztelt Tagjaink, Tisztelt Küldöttek! Dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára eleget téve Wáberer György meghívásának a 2017. július 19-i Rendkívüli Küldöttgyűlést megelőzően 14:00 órától tájékoztatást ad az alábbi témakörökről:

  • a közúti fuvarozók és személyszállítók versenyképességének javítása érdekében eddig tett intézkedések végrehajtásáról és eredményeiről,
  • a hazai piacvédelem területén hozott határozatok megvalósításának állásáról, és az ezen a területen tervezett további lépésekről,
  • a nyugat-európai protekcionista rendelkezések elleni magyar fellépésről, valamint
  • a közlekedéspolitika előtt álló legfontosabb feladatokról, a szakpolitika aktuális kihívásairól.

Az államtitkár a tájékoztatót követően válaszol a kollégák témával kapcsolatos kérdéseire.

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink és Küldötteink figyelmét, hogy a Rendkívüli Küldöttgyűlés a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárral folytatott eszmecsere után kezdi meg munkáját.

Kérjük, amennyiben még nem tette meg, haladéktalanul jelezze részvételi szándékát az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A regisztrációhoz adja meg tagi azonosítóját, cégnevét és a résztvevö(k) nevét. Köszönjük!

 

MKFE kommunikáció

Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NTS Kft. NTS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NTS Kft. NTS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft.