A GVH lépett az Orangeways ügyében

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ideiglenes intézkedésként megtiltotta a www.orangeways.com honlapon a személyszállításra vonatkozó kereskedelmi gyakorlat folytatását, a GVH emellett kötelezte az orangeways márkanév alatt kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásokat, hogy az erre vonatkozó tartalmat töröljék a honlapjukról.
Az MTI tájékoztatása szerint a főhatóság versenyfelügyeleti eljárást folytat az orangeways márkanév alatt kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozásokkal szemben,  mert feltételezhető, hogy ezek a cégek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, illetve valósítanak meg a fogyasztókkal szemben.

Közölték: a rendelkezésre álló adatok szerint ezek a vállalkozások egyebek mellett nem rendelkeznek az előírt engedélyekkel. Az eljárás alá vont vállalkozások kereskedelmi gyakorlatukat elsődlegesen a www.orangeways.com honlapon keresztül végzik, a fogyasztók itt tudnak helyet foglalni a különböző buszjáratokra és a honlapon vásárolhatják meg a jegyeiket is.

A közlemény szerint a GVH a versenyfelügyeleti eljárás során megállapította, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltételei fennállnak, és a fogyasztói panaszok, illetve a különböző hatóságok jogerős intézkedései alapján megalapozottan valószínűsíthető a jogsértő kereskedelmi gyakorlat. Emellett a kereskedelmi gyakorlat folytatása veszélyeztetné a gazdasági versenyt - fűzték hozzá. Erre korábban a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete is felhívta a hatóság figyelmét.

A GVH szerint a jelenlegi intézkedés halaszthatatlan volt, mivel a fogyasztók további anyagi veszteségeinek elkerülését más módon nem tudták biztosítani.

(forrás: MTI)



MKFE kommunikáció
Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Végvári András Végvári András Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. VERES Kft. VERES Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Végvári András Végvári András Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. VERES Kft. VERES Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt.