Featured

2019-re vonatkozó TIR felhasználói jogosultság megújítás 2018. december 19-ig

Tisztelt TIR felhasználó Tagjaink! Felhívjuk valamennyi, TIR igazolványok használatára felhatalmazott tisztelt tagunk figyelmét, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a felhasználói jogosultságukat meg kell újítaniuk! Ez az eljárás az idei évben az alábbiak szerint kerül lebonyolításra.

Az Egyesületnek a NAV-val történt megállapodása alapján, 2018. december 20-án töltjük fel az ENSZ Európai Gazdasági  Bizottsága TIR Végrehajtó Testülete központi adatbázisába (ITDB) azon vállalkozások adatait, amelyek a megfelelő igazolásokkal kérték a TIR használatra való felhatalmazásuk meghosszabbítását a 2019. évre. Az általunk rögzített adatok NAV által történő jóváhagyása teszi majd lehetővé az Önök számára a TIR-igazolványok használatát a 2019. évben.

A NAV előírása alapján az eljárás során felhasznált igazolások egyike sem lehet 30 napnál régebbi a felhatalmazás időpontjában. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a 2018. november 20-i vagy annál későbbi keltezésű dokumentumok fogadhatók el a felhatalmazáshoz. Ezért azt javasoljuk, hogy legkorábban november 20-án kezdjék meg az előírások szerinti hatósági igazolások beszerzését.

A benyújtandó dokumentumok a következők:                                                                      

  • A vállalkozás / gazdasági társaság vezetőjének eredeti erkölcsi bizonyítványa.
    FONTOS: Több ügyvezető esetén mindegyikük erkölcsi bizonyítványát szükséges benyújtani!
  • Eredeti NAV köztartozás mentességet igazoló „Adóigazolás”.
    Az igazolás jogcímeként a NAV állásfoglalása szerint kizárólag az: „MKFE részére” / „MKFE eljárásához” , „TIR felhasználáshoz” / „TIR igazolvány használatához” / „TIR fuvarozáshoz” megjelölés fogadható el.
    (Az elektronikus úton kapott igazolást kérjük, kinyomtatva szíveskedjenek leadni!)
  • A vállalkozás / gazdasági társaság vezetőjének eredeti nyilatkozata arról, hogy a társaság nem áll felszámolási vagy végelszámolási, kényszertörlési, illetve kényszervégelszámolási eljárás alatt. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatvány letölthető az Egyesület honlapjáról.
    (Kérjük, hogy  a honlapunkról letöltött, aktuális változatot legyenek szívesek használni, és azt tanúkkal leigazoltatni! Kérjük, fordítsanak fokozott figyelmet a cégszerű (!) aláírásra!)

A  felhatalmazáshoz szükséges dokumentumokat legkésőbb 2018. december 19-ig kell eljuttatniuk az Egyesület Vámszakmai Csoportjához személyesen vagy postai úton.


!!! FIGYELEM !!!

Amennyiben a vállalkozás 2018. december 19-ig nem nyújtja be az eljáráshoz nélkülözhetetlen igazolásait az Egyesülethez, a jogosultsága 2019. január 01-i kezdettel felfüggesztésre kerül, és akár érvényes TIR igazolvány birtokában is akadályba ütközhet számára a TIR fuvarozás végrehajtása.

Mivel 2018. december 20-át követően legközelebb csak  2019. január 7-én kerül sor a TIR-felhasználói jogosultságok megújítására, kérjük, hogy fordítsanak fokozott figyelmet a megadott határidők betartására, a TIR-es fuvarfeladataik folyamatos végrehajthatóságának érdekében!


Ezzel egyidejűleg felkérjük Önöket, hogy szíveskedjenek felülvizsgálni a vállalkozásuk, illetve gazdasági társaságuk adatait és az esetleges változásokat jelentsék be az Egyesület felé!

A tagi adatok kezelését Samuné Molnár Erika végzi, telefonos elérhetősége: (06-1) 252 0688 / 261.

 

Együttműködésüket köszönjük!

 

MKFE TIR Szakterület

Ivanov György Ivanov György PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Végvári András Végvári András KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. WSZL WSZL KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gál Sándor Gál Sándor "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. STV Kft. STV Kft. Persped Kft. Persped Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Ivanov György Ivanov György PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Végvári András Végvári András KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. WSZL WSZL KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gál Sándor Gál Sándor "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. STV Kft. STV Kft. Persped Kft. Persped Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás