Megvan az egyhetes ellenőrzési akció eredménye

A több mint 800 külföldi teherautó december eleji ellenőrzésénél 56 jogsértés miatt összesen több mint 21 millió forint bírságot szedtek be vagy szabtak ki az ellenőrzést végző szakemberek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.


 

A tájékoztatás szerint a nemzetközi árufuvarozási engedélyek meglétét és szabályos használatát kérték számon a december elején megszervezett akcióban az innovációs tárca közúti ellenőrei.
Mint arról korábban hírt adtunk Tagjainknak, az ITM közúti ellenőrei a szlovák és ukrán határnál három helyszínen dolgoztak teljes, 24 órás zárás mellett 2018. december 2-ától 8-áig. Sátoraljaújhelynél, Tornyosnémetinél és Záhonyban a hat nap alatt összesen 808 járművet állítottak és vizsgáltak meg az ellenőrök.

Az akciót kezdeményező MKFE képviselői megfigyelőként voltak jelen az ellenőrzéseken.

A 40 feltárt szabálysértés többnyire az előírt adminisztrációs kötelezettségek megszegése, a szükséges engedélyek, igazolványok hiánya miatt járt esetenként 100-800 ezer forint bírsággal. Az újonnan kiszabott tételek teljes összege 18,5 millió forint. Az ellenőrök 16 esetben korábbi mulasztás nyomán fennállt követeléseket tudtak behajtani több mint 3 millió forint értékben.

A szabálysértő külföldi járművekkel szembeni hatékonyabb fellépés hangsúlyos elemként szerepel a hazai fuvarozói ágazat működési feltételeinek javítását szolgáló komplex javaslatcsomagban is.  Az ITM és a szakmai érdekképviseletek közösen tekintik át a szektor versenyképességét erősítő lehetséges intézkedéseket.

Az akcióról és az eredményekről több hírportál is beszámolt.

A Vezess.hu cikke ITT érhető el.

A HVG így ír az akcióról.

MKFE-kommunikáció

 

Szalkai Tamás Szalkai Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Ivanov György Ivanov György TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Teleki János Teleki János Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Ivanov György Ivanov György TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Teleki János Teleki János Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.